Az idő; a titkos ügynök már rég beépült szervezetünkbe;
házasságunk annyi veszélyen átcsempészett mikrofilmjén
meszes gerincünk röntgenképét látni.
Húsz év - sok is egy átlagos, értelmiségi párnak.
Van bennünk valami vérlázító:
Rómeó és Júlia egy újabb reformnemzedékből,
őszen, mérsékelt súlyfölösleggel -
inkább egy burleszkfilmbe illenénk,
mint a szűk világváros zsúfolt kriptájába,
ahol most már csak egymás szemébe nyílik a titkos alagút …
imbolygó fény … a hatvanas évek …
a testünk éppolyan átlátszó, mint a tervünk,
melyet kínjában ötlött ki a méregkeverő, kontár barát …
A fiatalság lebukik, ha túl soká él; ez a sorsa.
Kispárnánkat a fejünk alá gyűrve lassan süllyedünk.
De ha gyülemlő ráncaink harisnyaálarcát lehúznánk,
előragyogna mögüle az ifjú koponya,
s kézfejünkön az őrült tetoválás: VAN FÖLTÁMADÁS!
