This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Madách Imre: Tragédia človeka (Ctibor Štítnický) (Az ember tragédiája in Slovak)

Portre of Madách Imre

Az ember tragédiája (Hungarian)

Harmadik szín

(Pálmafás vidék a paradicsomon kívül. Kis, durva fakaliba. Ádám cövekeket ver le kerítésül. Éva lugost alkot. Lucifer.)

Ádám

Ez az enyém. A nagy világ helyett
E tér lesz otthonom. Birok vele,
Megvédem azt a kártevő vadaktól,
És kényszerítem nékem termeni.

Éva

Én meg lugost csinálok, épen olyat,
Mint az előbbi, s így közénk varázslom
A vesztett Édent.

Lucifer

Vajh, mi nagy szavat
Mondottatok ki. A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
És e két eszme nő majd szüntelen,
Amíg belőle hon lesz és ipar,
Szülője minden nagynak és nemesnek,
És felfalója önnön gyermekének.

Ádám

Rejtélyeket beszélsz. Igérted a
Tudást, az ösztön kéjéről lemondtam
Érette, hogy, bár küzdve, nagy legyek.
S mi az eredmény?

Lucifer

Hát nem érzed-e?

Ádám

Érzem, hogy Isten amint elhagyott,
Üres kézzel taszítván a magányba,
Elhagytam én is. Önmagam levék
Enistenemmé, és amit kivívok,
Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem.

Lucifer félre

Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek,
Meglátjuk szíved, villámok ha égnek.

Éva

Nekem meg büszkeségem az csupán,
Hogy a világnak anyja én leszek.

Lucifer félre

Dicső eszmény, mit a nő szíve hord,
Megörökítni a bűnös nyomort.

Ádám

Mit is köszönjek néki? Puszta létem?
Hisz az a lét, ha érdemes leszen
Terhére, csak fáradságom gyümölcse.
A kéjet, amit egy ital viz ád,
Szomjam hevével kell kiérdemelnem,
A csók mézének ára ott vagyon -
Amely nyomán jár - a lehangolásban.
De hogyha a hálának csatja mind
Le is hullt rólam, bár szabad levék
Alkotni sorsom és újból lerontni,
Tapogatózva amit tervezék -
Ahhoz segélyed sem kellett talán,
Megbírta volna azt saját erőm.
S te nem mentél meg a súlyos bilincstől,
Mellyel testem por földéhöz csatol.
Érzem, bár nem tudom nevét, mi az,
Talán egy hajszál - annál szégyenebb -,
Mi korlátozza büszke lelkemet.
Nézd, ugranám, és testem visszahull,
Szemem, fülem lemond szolgálatáról,
Ha a távolnak kémlem titkait;
S ha képzetem magasb körökbe von,
Az éhség kényszerít, hunyászkodottan
Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.

Lucifer

Ezen kötél erősb, mint én vagyok.

Ádám

Ah, úgy te gyönge szellem vagy igen,
Ha e láthatatlan pókháló, e semmi,
Mit százezer lény észre sem veszen,
S hálója közt szabadság érzetével
Fickándozik, mit csak nehány kivált
Magasb szellem sejt, még dacol veled.

Lucifer

S csakis ez az, mi vélem bír dacolni,
Mert szellem, mint én. Vagy tán azt hiszed,
Hogy, mert elrejtve munkál s zajtalan,
Nem is erős? - Ne hidd, homályban űl,
Mi egy világot rendít és teremt,
Mert látásától megszédűlne a fej.
Csak ember műve csillog és zörög,
Melynek határa egy arasznyi lét.

Ádám

Hagyd megtekintnem hát e működést
- Egy perce csak, keblem, tudod, erős -,
Mely rám befolyhat, aki enmagamban
Olyan különvált és egész vagyok.

Lucifer

Vagyok - bolond szó. Voltál és leszesz.
Örök levés s enyészet minden élet.
De nézz körűl és láss szellem-szemekkel. -

Ádám amit a következőkben mond, mind láthatóvá is lesz

Mi áradat buzog fel így körűlem,
Magasba törve szakadatlanúl,
Hol kétfelé vál s a földsarokig
Vihar gyanánt rohan?

Lucifer

Az a melegség,
Mely életet visz a jegek honába.

Ádám

Hát e két lángfolyam, mely zúgva fut
Mellettem el, hogy félek, elsodor,
És mégis érzem éltető hatását:
Mi az, mi az? Elkábulok belé. -

Lucifer

Ez a delej.

Ádám

Alattam ing a föld.
Amit szilárdnak és alaktalannak
Tartottam eddig, forrongó anyag lőn,
Ellentállhatlan, mely alak után tör,
Életre küzd. Amarra mint jegec,
Emerre mint rügy. Oh, e zűr között
Hová lesz énem zárt egyénisége,
Mivé leszesz, testem, melyben szilárd
Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám
Nagy terveimben és nagy vágyaimban?
Te elkényeztetett gyermek, ki bajt
S gyönyört szerezsz számomra egyiránt.
Nehány marok porrá sülyedsz-e csak,
Míg többi lényed víz és tünde lég,
Mely még imént piroslott és örült,
S legott voltammal a felhőbe gőzölt?
Minden szavam, agyamban minden eszme
Lényemnek egy-egy részét költi el.
Elégek! - És a vészhozó tüzet
Talán rejtélyes szellem szítogatja,
Hogy melegedjék hamvadásomon. -
El e látással, mert megőrülök.
Ily harcban állni száz elem között
Az elhagyottság kínos érzetével,
Mi szörnyű, szörnyű! - Oh, miért lökém el
Magamtól azt a gondviseletet,
Mit ösztönöm sejtett, de nem becsűlt,
S tudásom óhajt - oh de hasztalan.

Éva

Úgy-é, úgy-é, hasonlót érzek én is.
Ha majd te harcolsz a fenevadakkal,
Vagy én lankadva kertünk ápolom,
Körültekintek a széles világon,
És égen-földön nem lesz egy rokon,
Nem egy barát, ki biztasson vagy óvjon,
Nem így volt ám ez egykor, szebb időben.

Lucifer gúnyosan

Hiszen, ha oly kicsínyes lelketek,
Hogy fáztok ápoló gond s kéz ne'kűl,
S alárendeltség oly szükségetek:
Idézek én fel istent számotokra,
Ki nyájasabb lesz, mint a zord öreg:
E földnek szellemét, ismérem őt
Az égi karból, szép szerény fiú. -
Jelenjél meg, szellem,
Látod, nem bírsz velem,
Az ősi tagadás
Hiv, hisz nem merne más.

A földből lángok csapnak fel, tömör fekete felhő képződik szivárvánnyal, iszonyúan mennydörögve

Lucifer hátralépve

Ki vagy te, rém - nem téged hívtalak,
A föld nemtője gyönge és szelíd.

A Föld Szellemének szava

Mit gyöngeűl látál az égi karban,
Az önkörében végtelen, erős. -
Im itt vagyok, mert a szellem szavának
Engednem kelle, ámde megjegyezd,
Hogy fölzaklatni s kormányozni más.
Ha felveszem saját képem, leroskadsz,
S eme két féreg itt megsemmisűl.

Lucifer

Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe
Az ember, hogyha istenűl fogad?

A Föld Szellemének szava

Elrészletezve vízben, fellegekben,
Ligetben, mindenütt, hová benéz
Erős vágyakkal és emelt kebellel.
Eltűnik

A ligetet, forrást tünde játszi nimfák népesítik

Éva

Ah, nézd e kedves testvér arcokat,
Nézd, nézd, mi bájosan köszöntenek,
Nincs többé elhagyottság, rengeteg,
A boldogság szállott közénk velek.
Ők adnak búnkban biztató szavat,
A kétkedésben jó tanácsokat.

Lucifer

Nem is kérhettek jobb helyütt tanácsot -
Kik, amint kértek, már határozátok -
Mint épp e kedves tünde alakoktól,
Kik úgy felelnek, mint kérdésetek szól:
A tiszta szívre mosolyogva néznek,
Ijesztő réműl a kétségb'esőnek;
Ők kísérendnek végig száz alakban,
Százféleképen átalváltozottan,
A fürkésző bölcs észnek üde árnya
S örök ifjú sziveknek ideálja.

Ádám

Mit ér, mit ér e játék csillogása,
Előttem mely foly, nem hatok belé -
S nekem csak egy rejtéllyel több jutott. -
Ne hitegess, Lucifer, ne tovább,
Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad.

Lucifer félre

Keserves lesz még egykor e tudásod,
S tudatlanságért fogsz epedni vissza.
Fenn
De tűrelem. Tudod, hogy a gyönyör
Percét is harccal kell kiérdemelned;
Sok iskolát kell még addig kijárnod,
Sokat csalódnod, míg mindent megértesz.

Ádám

Könnyű neked beszélni tűrelemről,
Előtted egy öröklét van kitárva,
De én az élet fájából nem ettem,
Arasznyi lét, mi sietésre int.

Lucifer

Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örűl, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sár-testbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén összevissza,
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Míg eljön a vég, s az egész eláll. -
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz.
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.

Ádám

Ez visszapillantása az öregnek,
De ifjú keblem forró vágya más:
Jövőmbe vetni egy tekintetet.
Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek.

Éva

Hadd lássam én is, e sok újulásban
Nem lankad-é el, nem veszít-e bájam.

Lucifer

Legyen. Bűbájat, szállítok reátok,
És a jövőnek végeig beláttok
Tünékeny álom képei alatt;
De hogyha látjátok, mi dőre a cél,
Mi súlyos a harc, melyben útatok tér;
Hogy csüggedés ne érjen e miatt,
És a csatától meg ne fussatok:
Egére egy kicsiny sugárt adok,
Mely biztatand, hogy csalfa tünemény
Egész látás - s e sugár a remény. -

Ezalatt Ádámot és Évát kalibába vezeti, kik ott elszunnyadnak


PublisherTalentum Kiadó
Source of the quotationp. 21-27.

Tragédia človeka (Ctibor Štítnický) (Slovak)

Tretí obraz

Nádherná krajina mimo raja. Malá neotesaná koliba. Adam vbíja koly do plota, Eva si zariaďuje svoj kútik. Lucifer.

ADAM
Toto je moje. Nie svet šírošíry,
lež tento priestor domovom mi bude.
Uchránim si ho pred divokou zverou
a prinútim aj zem, nech vydá plody.

EVA
Hej, tu sa teraz usadíme, Adam,
a ja tu pre nás oboch vyčarím
raj stratený.

LUCIFER
Ach, aké veľké slová!
Veď rodina a potom vlastníctvo
ako dve páky budú hýbať svetom.
Časom z nich vzíde všetko slasť i strasť
a potom z týchto prvých ideálov
stvorí si človek vlasť a priemysel.
A bude strojcom ušľachtilých vecí,
kým ho tie veci samé nepohltia.

ADAM
V rébusoch vravíš, Eva, ale ja
vzdal som sa slastí kvôli poznaniu
a chcem sa stať – hoc v potu tvári – veľkým.
A výsledok?

LUCIFER
Ty necítiš ho vari?

ADAM
Cítim, že Boh ma opustil a vyhnal
a že som celkom chudobný a sám.
Nuž som ho i ja opustil a teraz
sám som si bohom. A čo vybojujem,
bude len moje. V tom je moja sila!

LUCIFER
(bokom.)
Si samoľúby - neuznávaš nebo,
čo keď raz búrka zalomcuje s tebou?

EVA
Mňa zasa čaká krásna úloha:
ja budem prvou matkou na svete!

LUCIFER
(bokom.)
Tá idea je chvályhodná, žena,
veď ľudská bieda bude znásobená!

ADAM
Za holý život mu mám poďakovať?
Veď ak má preňho vôbec dačo zmysel,
tak sú to plody mojej námahy.
Ešte aj slasť, čo dúšok vody dáva,
pálčivým smädom vyslúžiť si musím.
Aj cenu bozku – a to vzápätí –
zaplatiť musím veľkým rozladením.
Lenže keď zo mňa padli putá vďaky,
a konečne som človek slobodný,
stvorím si osud sám a sám si zrúcam,
čo som si horko-ťažko vybudoval.
Možno som nebol ani odkázaný
na tvoju pomoc, bol by som si stačil,
veď ani ty si nezbavil ma pút,
čo viažu moje telo k prachu zeme.
Cítim, že čosi, lenže neviem čo,
mi obmedzuje hrdú voľnosť ducha;
snáď je to vlások, no tým väčšia hanba.
Hľaď: vyskočím a telo padá späť
a zrak a sluch mi vypovedia službu,
keď začnem skúmať tajuplné diaľky.
Keď obraznosť ma k vyšším sféram zláka,
hlad donúti ma pokorne sa vrátiť
naspäť ku hmote, po ktorej tu šliapem,

LUCIFER
Ten vlások ti je silnejší než ja.

ADAM
Tak ty si vlastne veľmi slabý duch,
keď pavučina táto, toto nič,
čo množstvo tvorov ani nevšimne si,
hoc zmieta sa v tej sieti cely život,
a vytuší ju iba zopár duchov,
ti vzdoruje a vzdorovať ti bude.

LUCIFER
Len to mi môže vzdorovať, čo vládne,
čo duch je ako ja. Či snáď si myslíš
– keďže bez hluku, skryte pracuje –
že nemá síl? Ach never! V šere sedí,
čo svety rúca a tiež nové tvorí,
bo zrak tvoj pohľad naň by nezniesol.
Len ľudské dielo vystatuje sa
v hraniciach bytia podenkového.

ADAM
Dovoľ mi nazrieť do tej činnosti,
aspoň na chvíľku, veď som pripravený,
nech spoznám, ako zapôsobí na mňa,
ktorý som iba časť, no pritom celok.

LUCIFER
„Som“ - vravíš? Hlúposť! Ty si bol a budeš.
Život je večný vznik a večný zánik.
Nože sa na to pozri zrakom duchov.

ADAM
(Všetko, čo hovorí, stáva sa viditeľným.)
Ach, čo to zrazu okolo mňa víri,
čo sa to derie bez prekážky k výškam,
kde rozdvojí sa k obom zemským pólom
a ženie sa jak víchor?

LUCIFER
To je teplo,
čo nesie život do ľadovej ríše.

ADAM
Dva prúdy ohňa popri mne sa valia
s rachotom, ktorý naháňa mi strach,
a predsa cítim, že sú požehnaním.
Závrat ma chytá. Povedz, čo to je?

LUCIFER
To? Magnetizmus!

ADAM
Celá zem sa chvie!
Až teraz vidím, že to, čo som dosiaľ
za beztvaré a pevné považoval,
je vriaca hmota, čo sa prejavuje
raz ako kryštál a raz ako púčik.
Kam zmizne ale v kolobehu tvarov
a v tomto zmätku jedinečnosť ducha?
Čo bude s telom, o ktorom som myslel,
že spoľahlivým nástrojom mi bude
pri veľkých snoch a smelých podujatiach?
Vari raz toto roztopašné decko,
čo slasť i strasť mi rovným dielom dáva,
sa rozpadne tiež iba na hrsť prachu
a to, čo zvýši, bude vzduch a voda
a bez stopy sa vyparí aj to,
čo pred chvíľou tu jasalo a kvitlo?
A každé slovo, každá myšlienka,
čo skrsne v mozgu, stroví ma, kým do tla
nezhorím celý. Tento zhubný oheň
musí len dáky zlý duch roznecovať,
aby sa zohrial pri pahrebe mojej.
Vidina, zmizni, lebo zošaliem,
aké je strašné zoči-voči živlom
stáť v tomto boji celkom opustený
a bezbranný. – Och, prečo odvrhol som
ochrannú ruku Prozreteľnosti,
ktorú som tušil, ale nevážil si,
a ktorú teraz darmo by som volal.

EVA
Aj ja mám, Adam, taký istý pocit.
Keď budeš s dravou zverou zápasiť
a mňa keď v sade zmorí únava,
márne sa budem rozhliadať, veď nikde
neuzriem brata ani priateľa,
čo by nás v núdzi povzbudil a chránil.
Ach, kdeže sú tie staré zlaté časy!

LUCIFER
(posmešne. )
Ak máte také malé dušičky
a trasiete sa bez opatrovníka
a chýba vám, že nie ste v područí,
privolám ihneď vľúdnejšieho boha,
ktorého poznám z nebeského sboru.
Je to duch zeme, láskavý a skromný.
Ó, zjav sa v tejto chvíli
duch zeme roztomilý,
negácia ťa volá,
tej nikto neodolá.
(Zo zeme vyšľahnú plamene, za prenikavého hrmenia vytvorí sa hustý čierny oblak s dúhou. )

LUCIFER
(cúvne.)
Kto si, ty prízrak! Volám ducha zeme
a ten je predsa láskavý a krotký.

HLAS DUCHA ZEME
Čo sa ti zdalo krotké na nebesiach,
to v tvojom kruhu nesmierne je dravé.
Nuž tu som, lebo keď ma zavolá
ktokoľvek z duchov, musím poslúchnuť,
lenže ti radím: nerozkazuj mi!
Keď sa ti totiž zjavím, padneš z nôh
a tamtí dvaja zahynú jak červy.

LUCIFER
Povedz mi teda, ako sa má človek
priblížiť k tebe, keď si preňho bohom.

HLAS DUCHA ZEME
Nájde ma všade, vo vodách i mrakoch,
v sadoch ma nájde, všade, kam len nazrie
s horúcou túžbou, so zdvihnutým čelom.
(Zmizne. Sad a okolie prameňa zaplnia nymfy.)

EVA
Ach, pozri, Adam, aký je to jas!
Ach, ako milo pozdravujú nás!
Samota zmizla, údes ustúpil
pred týmto rojom utešených víl!
Keby nás zasa schvátil dáky žiaľ,
bude tu niekto, kto by radu dal!

LUCIFER
Kto iný by vám lepšiu radu dal!
Čo človek chce, to hneď by rád aj mal.
Odpoveď takú dá ti každá z víl,
akú si predtým do otázky skryl:
na čisté srdcia hľadia s vrúcim citom
a na zúfalé hľadia so súcitom,
v stých podobách ťa sprevádzajú pri tom,
zmenené stokrát v okamihu skrytom,
tieň mudrcovi dajú, ktorý húta,
ideál mladým srdciam miesto puta.

ADAM
Neoslepuj ma leskom tejto hry,
vnímam ju, ale neprenikám do nej;
teraz mám vlastne o záhadu viac.
Nezavádzaj ma ďalej, Lucifer,
prezraď mi všetko, ako si bol sľúbil.

LUCIFER
(bokom.)
To poznanie ti ešte strpči život
a ešte budeš chcieť byť nevedomý.
(Nahlas.)
Len trpezlivosť! Vieš, že iba bojom
môžeš si chvíľku slasti vykúpiť.
Ešte sa musíš veľa naučiť,
a sto ráz padnúť, pokým všetko zvieš.

ADAM
Tebe sa ľahko povie: trpezlivosť,
keď pred sebou máš nekonečný život.
Ja strom života neokúsil som
málo mám času, ponáhľať sa musím.

LUCIFER
Všetko, čo žije, rovnaký má život,
storočný strom i jednodňová muška.
Precitne, rastie, miluje sa, hynie,
naplniac dielo, splniac svoje túžby.
Čas vlastne stojí: my sa meníme,
a jedno je, či storočie či deň.
Preto sa neboj, dosiahneš svoj cieľ,
iba že všetko nemôže sa vtesnať
do jediného tvora z prachu zeme.
Videl si mravcov, videl včelí roj,
hmýrenie, v ktorom iba jednotlivci
konajú voslep, mýlia sa a hynú,
zatiaľ čo celok, večná jednotka,
žije a koná v kolektívnom duchu
a vytýčenú úlohu aj splní
a dovedie ju do samého konca.
Aj tvoje telo sa raz rozpadne,
v stých podobách však znovu ožiješ
a nič nemusíš začať odznova:
ak zhrešil si, hriech odpyká tvoj syn
a tvoja lámka jeho lámať bude
a všetko to, čo pocítiš a skúsiš,
bude ti patriť milióny rokov.

ADAM
Vravíš jak starec zahľadený spiatky,
no mladé srdce nedočkavo túži
do budúcnosti nahliadnuť a vidieť
cieľ svojich bojov, zmysel svojich útrap.

EVA
Aj ja chcem vedieť, či snáď nepohasne
pri toľkých zmenách, čo je na mne krásne.

LUCIFER
Nuž dobre teda. Čarovaním prostým
vás zavediem až na dno budúcnosti
v obrazoch letmých, v snových marivách.
Keď spoznáte však, aký hlúpy cieľ
má vaša borba, že je nezmysel,
aby vám údes nenaháňal strach
a nezbehli ste z boja, prídem včas,
na vaše nebo vrhnem lúča jas,
veď zrkadlenie sveta klamné je:
iba môj lúč je znakom nádeje.
(Medzitým odvedie Adama a Evu do koliby, kde obaja zaspia.)



PublisherTatran
Source of the quotationTragédia človeka, p. 21–28.

minimap