Kukorelly Endre: Der Anfang (A kezdet in German)

Lepucoltam az asztalt. Dolgokat
áthelyeztem: hogy ott várják be, át
ami jön. Ez van, hogy segít, és nem csak
nekem, hanem a dolgoknak is, de
még a sorsnak is. Azt ami úgy válik
le csak, vagy el, hogy cuppan egy nagyot.
Ragacskodik, és eztán a bőrhöz,
az ujjaimhoz már, és még ki tudja

hogy mihez majd. Egy körcsóknyom marad
mélyebb, más-barna rúzsfolt, és lehet
majd sikálni. Lerámoltál, fiam.
Ezt hallottam, de még nem az asztal
szólalt meg, hanem a szomszédban a
veszekedősék. Az egyikük ki-
abálta ki, mert úgy látszik, ők is
igyekeznek segíteni. Mi mind

akik tipegünk emez pagonyban.
De lehet-e valamit kezdeni.
Bármit is. Lehet kezdeni bármit?
Lehet siettetni? Igen, de nem
siet. Hanem amúgy is rohan. Ez
tényleg, kurvára rohan, és csöppet
sem jön közelébb. De hát lehet-e
az. Ezt a kérdést még nem szoktam meg.

Ich wischte den Tisch ab. Stellte Dinge
um: damit sie abwarten dort, über-
stehen was kommt. Manchmal hilft das, und nicht
nur mir, sondern den Dingen auch und sogar
noch dem Schicksal. Das löst sich bloß so
ab oder los, daß es ganz schön schmatzt.
Das hat sich festgeleimt, klebt dann an der Haut,
an meinen Fingern schon jetzt, und wer weiß

woran noch sonst. Kußrund bleibt eine Spur
ein Schminkefleck tiefer, anders-braun, den
kann man dann schrubben. Aufgeräumt, Junge.
Das hörte ich, doch noch sprach nicht der Tisch,
sondern in der Nachbarschaft gab es mal
wieder Krach. Der eine brüllt es raus
volle Kraft, weil das scheint so, als ob
auch sie helfen wollen. Wie alle

die wir herumtappen in dem Revier.
Aber kann man etwas anfangen. Was
auch immer. Kann man irgendwas anfangen?
Es zur Eile bewegen? Ja, aber es eilt
ja nicht. Es rast sowieso schon. In
der Tat, es rast ganz verdammt, und kommt doch
kein bißchen näher. Kann es also
sein. Diese Frage ist mir noch fremd.