Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,

     Üllői-úti fák.

Borítsa lombos fejetek

szagos, virágos fergeteg,

     ezer fehér virág.

Ti adtatok kedvet, tusát,

ti voltatok az ifjuság,

     Üllői-úti fák.

Másoknak is így nyíljatok,

     Üllői-úti fák.

Szívják az édes illatot,

a balzsamost, az altatót

     az est óráin át.

Ne lássák a bú ciprusát,

higgyék, örök az ifjuság,

     Üllői-úti fák.

Haldoklik a sárgult határ,

     Üllői-úti fák.

Nyugszik a kedvem napja már,

a szél busan dúdolva jár,

     s megöl minden csirát.

Hova repül az ifjuság?

Feleljetek, bús lombu fák,

     Üllői-úti fák.

May the heavens be with you,

trees of the Üllői Road.

May they cover your leaf-crowned heads

scented, flowery tempest.

one thousand blooms white.

You gave me pleasure, mettle,

in you youth was embodied,

trees of the Üllői Road.

To others thus too open,

trees of the Üllői Road.

Let them breathe the sweet perfume,

the sleep-inducing balsam swoon

across the evening hours.

Let them not see the sad cypress,

believing youth forever lasts,

trees of the Üllői Road.

The yelllowed confines are dying,

trees of the Üllői Road,

The day of my pleasure is at rest,

the breeze murmurs its sad distress, 

whilst every seedling slaying.

Whither is Youth flying?

Answer me, o gloom-leaved trees,

trees of the Üllői Road.