Nem könnyű ez az élet nem átlátszó mint az üveg s nem az a folyó amiben elfolyik sorsunk a csöndes partok között
akármit tapintok megsajog ujjaim érintésétől akárha kések lennének ezek az ujjak vagy görcsös nehéz dorongok
megborzong a lány ha kezetfogok vele és engedelmeskedik az anyag amin reggeltől estig s néha éjszaka is munkálkodom
apának és anyának érzem magam s ösztövér szolgának aki szörnyű teherrel menetel a hegynek fölfelé
végtelen út ez fénnyel és árnyékkal bevetetten virágokkal bevetetten amik társaink nekünk a darab földön s a fejüket lehajtják ha eltávozunk tőlük s mi eltávozunk szüleinktől elhagyjuk gyerekeinket s a fehér jegenyesort a kertek alatt
de nézz csak körül nincsenek közöttünk távolságok
ezer irányból ezer torokkal éneklik ők az én nótáimat
s úgy élnek valamennyien ahogy én élek egy darab földön
mélyen legyökerezve
árnyéktalanul
a levegő áramlásaiban.
