József Attila: Sas

Micsoda óriás sas

száll le a zengő mennybolt

szikláira. E szárnyas

a semmiből jött, nem volt.

A mindenséget falja

csilló azuri csőre.

Vaskarma tépi, marja

a meleg húst belőle.

S a fogoly világ hullat

könnyes üvegszemekkel

vércseppes pihetollat.

Ez a pirosló reggel.

E madár könnyü röpte

a létet elragadta.

Nincs magasság fölötte

és nincs mélység alatta.

Az egyik szárnya lelkem,

a másik szárnya Flóra.

Én őt váltom és engem

ő vált igy uj valóra.

1937. jún.

Eagle, gigantic, diving

heaven's echoey precipices!

What winged thing's this, arriving

from voids and nothingnesses!

His starry beak of azure

devours the vaulted cosm,

his talons of erasure

rip at its flesh-warm bosom.

The world's eyeball, transparent,

weeps at the bloody capture,

the downy feathers errant.

This is the red dawn's rapture.

There is no height above it,

essence is torn and savaged;

there is no depth beneath it,

being itself is ravished.

One wing is my own aura,

the other wing is Flóra:

newborn, beyond all seeming,

each thus in each redeeming.

Frederick Turner &