This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

József Attila: A Dunánál

Portre of József Attila

A Dunánál (Hungarian)

1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvű, örök eső módra hullt,
színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2
Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit százezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3
Anyám kun volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmúlás. Ebből vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e múltnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.



Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Nad brzegiem Dunaju (Polish)

I
Nad umocnionym kamieniami brzegiem
Siedząc wpatrzyłem się w łupiny ślad –
Losu wędrówkę, i ledwie słyszałem
Szmer na powierzchni i milczenie dna.
Jakby wprost z serca płynąc w dal przez wieki
Dunaj był mądry, nieprżejrzysty, wielki.

Z jak muskuły, gdy zajęty pracą
Człowiek piłuje, kuje, rąbie drwa,
Tak się napina, prycha i zatraca
Ruch wahadłowy kołyszących fal -
Jak matka, co mnie do snu kołysała,
Potem całego miasta brudy prała.

Deszcz zaczął prószyć, lecz jakby mu było
już wszystko jedno, co robi, więc znikł.
W ślad za tamtymi, co w grotach się kryjąc
Śledzą ulewę, w niebo patrzę dziś:
Przeszłość, tęczowa niegdyś, apatycznie
Opada w szarym deszczu na ulicę.

A Dunaj płynie ciągle. Jak niemowlę
Przy piersi matki, która błądzi gdzieś
Myślami, tak się kupiły koło mnie
Fale, wpadając w gaworzący śmiech,
To znów na czasu prądach dygotały,
Jak cmentarz, w krzyży szeregach rozchwiały.

II
Rzec można czuję, jakbym lat tysiące
Spoglądał na tc, co dostrzegam teraz.
W jednej sekundzie w całość czas się łączy,
Który wraz ze mną śledzą pokolenia.

Widzę to, czego oni nie widzieli,
Bo zabijali, kochali, orali,
A oni widzą, już w sokach materii.
Czego nie będą żywi oglądali.

Znamy się, jak się zna smutek ze szczęściem.
Przeszłość jest moja, ich - obecne wody.
Ołówkiem wodzą, gdy ja pisząc wiersze
Czuję ich rękę i rozmyślam o nich.

III
Matka - Kumanka, ojciec - Sekler, w żyłach
Krew miał rumuńską, może nawet czystą.
Matka mnie słodkim mlekiem wykarmiła,
A ojciec - prawdą, którą mierzył wszystka.
Rodzice żyją w każdym moim ruchu.
Gdy o nich myślę, robi mi się smutno –
Lecz to mijanie. Z tegośmy. Gdy w duchów
Świat popłyniemy, one znów przemówią.

Przemówią, bo ja jestem nimi. Razem
Związani zaraz czujemy się pewniej.
Jeden wśród wielu, w ich wtopiony twarze
Jak w prapoczątkach byłem, jestem, będę.
Praprzodkiem jestem pomnożonym w wielu,
Który rodziców kształty na się przyjął,
A oni znowu na dwoje się dzielą
I w taki sposób nieustannie żyję.

Świat cały we mnie. Ta było, co widać:
Mnóstwo pokoleń walących o siebie.
Z przodkami ruszam ojczyznę zdobywać,
Pobitych dziadów udręką się dręczę.
Arpad i Zalan, Werbőczi i Dózsa,
Turcy, Tatarzy, Rumuni się kłębią
W sercu, które już przeszłości bezdroża
Z przyszłością w jedno łączy - nowych Węgrów.

Pragnę pracąwać. Już wystarczająca
Walka za swoje uznać, co minęło.
Fale Dunaju: wczoraj, dziś toczące
Płyną objęte ramionami miękko.
Tym wojnom, które toczyli przodkowie,
Wspomnienie nada pokoju granice.
Przyszliśmy, żeby godzić, co skłócone –
Niemała praca to na nasze życie.



Source of the quotation1975, Antologia poezji węgierskiej, Państowowy Instytut Wydawniczy, Warsawa

minimap