Csokonai Vitéz Mihály: Susie's lament for Johnny (Szegény Zsuzsi, a táborozáskor in English)

Estve jött a parancsolat
Viola-szín pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.

Éppen akkor vált el tőlem,
Vígan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában:

Mikor bús trombitaszóra
Űlni kellett mindjárt lóra,
Elindúlván a törökre;
Jaj! talán elvált örökre!

Sírva mentem kvártélyjáig
S onnan a kertek aljáig.
Indúlt nyelvem bús nótára,
Árva gerlice módjára.

Csákóját könnyel öntöztem,
Gyász pántlikám rákötöztem;
Tíz rózsát hinték lovára,
Százannyi csókot magára.

A lelkem is sírt belőlem,
Mikor búcsút veve tőlem:
"Isten hozzád!" többet nem szólt,
Nyakamba borúlt s megcsókolt.

1802

In the evening came the order,
The pink-sealed order to go;
On a fine night in the springtime
They rapped on Johnny's window.

He'd only that instant left me,
He lay sleeping on his bed;
He'd started to dream about me,
He dreamt that he stroked my head.

But soon, as the trumpets sounded,
A man and his horse together
Must straghtway leave to fight Turkey,
And, alas, perhaps forever.

Weeping, I walked to his billet
And in the gardens near my love
I gave voice to a joyless song,
Just like a widowed turtle-dove.

On his horse I scattered roses,
On his shako' I cried and cried;
I gave him a thousand kisses
And crepe to his shako I tied.

Even my soul dissolved in tears
When he bade farewell to me -
He flung his arms around my neck:
"God be with you" - no more said he.