This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Balla Zsófia: A rózsa

Portre of Balla Zsófia

A rózsa (Hungarian)

I.
Mint kagyló nyílik szét a sok szirom,
a sűrű tő mutatja meg magát:
külön-külön sötét háromszögek
sorjáznak mind szűkülőbb körökben –
vagy fordítva: tágul a kör, kihorgad?
Az örvénylő sziromalakzatok
körbefogják gyöngéden azt, amit
a feslő rózsa rejteget, a telt,
szoros középet.
 
Ez az, ami nem nyílik sosem,
a többiek miatt, kik összenyomják
akaratlan.
    Nem tudjuk meg soha,
hogy mit mutatna még beljebb, hogy ez
a bimbónyi zártság mért fontos neki:
szirmok tiporják, míg körülveszik.
 
A rózsa mélyén egy másik rózsa áll.
 
II.
E rózsa itt van még az asztalon,
de félő, hogy lekókkad, hogy kidől
holnap vagy ma, elhervad, hiszen
nyitott egészen s széjjel úgy mered,
akár a fönnakadt szem.
      Áll s külön-külön
terpeszti szirmát, szárát, levelét,
és most, hogy elnyílt, hogy közel a vég:
szemem tarolja, szípja nagy mohón:
hogy lássam akkor is, ha már kihúnyt;
pillantásom a fondor hajlatot
elválasztja, beméri, rátapad,
s tapogatja a zárt közt, belsejét,
a szirmok állagát, a lepkepúderes
csöndüreg szinét, hevét,
a föltartott fejet.
 
      De jaj!
Arcom hiába süttetem vele,
hogyha ellobban! Mert csak Ő, csak Ő
tölt el gyönyörrel! És sem kép, se más,
sem híre, nem! Hiába mondom el
a mézszín rózsát, ahogy itt dereng
magában, mint a lámpa, s hogy suhog
a vaníliaízű, sűrü szél –
 
Ameddig itt van -most! – látványát idd tövig.
 
Mit ér, hogy örökkévaló, ha már nem él?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.pim.hu

minimap