Bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról szerzette (Hungarian)
1 Az Zsuzsánna egy szép német leán, Bécsben lakik Tífingráb utcáján, Piros rózsa tündöklik orcáján, Szép kaláris tetszik az ajakán, Kit sok vitéz kíván Szép voltát csudálván, De csak héában szeretik sokan. 2 Vagyon ennek egy szép atyjafia, Kinek neve víg Anna-Mária, Sok jó úrfi csak azt síja-ríja, Mert mint nénje, szép, s nincs semmi híja: Arany színű haja, Mint egy gyöngy az foga, Tiszta mézzel foly ő édes szava. 3 Egy társommal midőn én ballagnék, Szerencsére reájok találék, Rájok nézve ottan felgerjedék, Jó társom is szerelemben esék. Ők ottan éleszték, Kedveket jelenték, Vélek azért mi megesmérkedénk. 4 Kezet fogván egymással azontúl, Házban lépénk mindnyájan utcárúl, S mint az méhek szegfű szép virágrúl, Mézet szedénk egymás ajakárúl; Minden bánatunktúl Ott mi esénk távul, Hogy szerelmet nyerheténk egymástúl. 5 Többet szólnom dolgunkról nem szükség, Elég, hogy megvolt minden édesség, Ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség, Ékes beszéd, tréfálás, nevetség, Ki ugyan nem elég Bús szívemnek, mert ég, De versemben itt légyen immár vég. 6 Kurta oktáván a sovány böjtben, Pozsony városából kimentemben Szerzém ezeket ilyen versekben Táncnótára egy kisded énekben, Az másfélezerben És nyolcvankilencben, Hogy bécsi virág juta eszemben. |
Über die Wienerinnen Susanna und Anna-Maria (German)
Susanna ist ein schönes deutsches Mädchen. Sie wohnt in Wien, im Tiefengrabenstädtchen. Wie rote Rosen leuchten ihre Wangen, und ihre Lippen wie Rubine prangen. Um Liebe bat sie manch Soldat - jedoch Susanna liebten sie vergebens. Susanna hat die lieblichste Verwandte, die Ann-Maria, die man lustig nannte. Sie geht so stolz auf ihren schönen Beinen, und viele Kavaliere nach ihr weinen. Ihr Haar ist gold, sie lächelt hold, wie reiner Honig fließen ihre Worte. Mit meinem Freunde bin ich hingegangen, wir sahen sie und waren gleich gefangen, als ich sie sah, geriet mein Herz in Hitze, getroffen stand mein Freund von ihrem Blitze. Auch ihre Brust erfüllte Lust, und deshalb schlossen wir sofort Bekanntschaft. Zuerst hat man sich nur die Hand gegeben, dann gingen wir ins Haus - bei meinem Leben! - Wie Bienen an den süßen Nelken nippen, so saugten wir den Honig ihrer Lippen. All unser Leid war leicht und weit, weil wir an ihrer Brust die Welt vergaßen. Ist es noch nötig, mehr davon zu sagen? Durch alle Himmel wurden wir getragen. Gelächter, Tanz, Umarmungen und Küsse, verliebte Spiele, Spaß und Hochgenüsse. Wenn solche Pracht auch Sehnsucht macht - muß mein Gedicht hier doch sein Ende haben. In der Oktave karger Fastenzeiten, ich mußte aus dem schönen Preßburg reiten, schrieb ich, erinnernd, diese Verse nieder, für einen Tanz, als Text für Liebeslieder. Sehnsucht im Sinn, schrieb ich es hin, im Jahre fünfzehnhundertneunundachtzig.
|