Arany János: Reményem

1
Kis hajó az én reményem,
Sem árboca, sem kormánya;
Csapkod a hullám keményen,
Gyönge sajkám veti-hányja.

2
Messze a kék part mögöttem,
Földe a kopár valónak,
Honnan el-ki számüzötten
Fut reményem, e kis csónak.

3
Mint a hattyú, mely világra
Bujdosott, mind beljebb téved;
Egy hab a más habhoz vágja:
Mégsem óhajt lelni révet:

4
Lelkem, a tenger hajósa,
Retteg újabb kikötőtül,
Hol tövis közt nincsen rózsa
S pusztában virány nem zöldül;

5
Hol azért áll oly szilárdan
A föld, hogy sivár mezőin
Bírhassák követni bátran
Nyomaimat üldözőim.

6
El hát, a bizonytalanba!
Merre szél hajt és hab ingat:
Érzem, enyhül fájdalmam, ha
Szél és hullám karja ringat.

7
Ott szabad a lég köröttem, -
S néha-néha egy szivárvány
Mosolyog rám, megtörötten
Képzeletem óceánján.

8
El, el a bizonytalanba!
Rengj, hajóm, szabad hullámon.
És ne tudjam, így rohanva,
Meddig halál, meddig álom!

1.
Lodičkou je nádej moja,
nemá sťažňa, vesla nie tá;
hron vĺn ako za príboja,
slabým člnkom vrhá-zmieta.

2.
Za mnou breh už v diali bledej,
pustá grapa skutočná to.
zkaď vyhnancom moja nádej
zutekala: čajka táto.

3.
Labuť jak, čo svetom blúdi,
vždy viac zmizá v jeho sloty;
pohadzujú si ju prúdy:
preds’ netúži po choboti.

4.
Tak môj duch, námorník, z laku
bočí nových od prístavov,
kde niet ruží na bodliaku,
púšť nevábi nivou smavou.

5.
Kde tak pevne preto stojí
zem, cez jalové jej diele
stíhači by mohli moji
po stopách mi stúpať smele.

6.
Nuž ta v neisto, kam van i
prúd ma ženie, nesie; cítim,
tíchne bôľ môj, čičíkaný
vetrom súc a vlnobitím.

7.
Tam vzduch voľný koľ sa klene. —
časom aj sa dúha na ňom
usmeje mi, odrazene
mojej mysle oceánom.

8.
Ta, v neisto, ruš. sa krútiac,
koráb môj, vín po polome,
i nech neviem, tak sa rútiac,
pokiaľ smrťou, pokiaľ snom je!