Arany János: Oh! Ne nézz rám…

Oh! ne nézz rám oly sötéten
Pályatársa életemnek,
Mint midőn az őszi-felleg
Húzza árnyékát a réten;
Nézz szelíden, nézz mosolygva:
Férfié az élet gondja.

Bárha csügged hív barátod,
Nincs enyelgő tréfa nyelvén,
S a kemény sors vésze kelvén
Arcom elborulni látod:
A te szíved ez ne nyomja:
Férfié az élet gondja.

Dörgve hull a nagy zuhatag,
Szirthez illik rémes árnyék;
De szelíd a rónatájék,
Zengve lejt a völgyi patak,
Mely a zöld virányt befolyja:
Férfié az élet gondja.

Hát ne nézz rám oly sötéten;
Zúgjanak bár künn a vészek,
Csak ez a kis enyhe fészek
Ez maradjon mindig épen:
Szívem a bajt könnyen hordja:
Férfié az élet gondja.

Och, nehľaď tak zamračene
na mňa, družka žitia drahá,
v jeseň jak keď chmára tiaha
po lúčine svoje tiene;
milo hľaď, z úst smev nech skvitá;
mužova je starosť žitia.

Hoci druh tvoj ducha ztráca,
nemá lahôd na jazyku,
a hnev sudby súc vo vzniku,
tvár mi vidíš zatmievať sa:
netlač tieseň srdce ti tá —
Mužova je starosť žitia.

Hrmiac vodopád sa rúti,
bralu svedčí šero desné;
krotká je však roveň, plesne
riava z hôr si hupká v púti,
kvet nív sviežiac, zeleň žita:
mužova je starosť žitia.

Tedy nehľaď na mňa mračne;
nech hoc zúria živly vonku,
len, toť, hniezdko v striešky sklonku,
to nech zmar mi nevynačne:
hruď tá ináč broňou krytá —
Mužova je starosť žitia.