Arany János: Enyhülés

Kél és száll a szív viharja

Mint a tenger vésze;

Fájdalom a boldogságnak

Egyik alkatrésze;

Az örömnek levegőjét

Megtisztítja bánat,

A kizajlott búfelhőkön

Szép szivárvány támad.

Tegnap a remény is eltört,

Az utolsó árboc,

Csupán a kétség kötött egy

Gyarló deszka-szálhoz:

Ma fölöttem és alattam

Ég és tenger síma;

Zöld ligetnek lombja bókol

Felém, mintegy híva. -

Nem törik a szenvedő szív

Oly könnyen darabbá,

Csak ellágyul, s az örömre

Lesz fogékonyabbá;

Mint egy lankadt földmüvesnek

Pihenő tanyája:

Kész boldogság lesz neki a

Szenvedés hiánya.

Nincsen olyan puszta inség

Hogy magának benne

A halandó egy tenyérnyi

Zöld virányt ne lelne;

És ha ezt a szél behordta

Sivatag fövénnyel:

Megsiratja... de tovább megy

Örökös reménnyel. -

Sivatagja életemnek!

Van pihenő rajtad;

Vészes hullám! szív-hajómat

Nem szünetlen hajtod;

Ha nehéz bú és nehéz gond

Rossz napokat szerze:

Kárpótolja a nyugalom

Enyhületes perce.

1852

Vzniká, tiahne búrka srdca

rovno morskej, veru;

bolesť býva blaha časťou,

jejž len Boh zná mieru ;

vzduch radosti prečistí žiaľ,

i keď vyvztekané

už zármutku mračná, na nich

krásna dúha vstane.

Včera druzgla už i nádej,

sťažeň sám, len čo mi

pochybnosť podvrhla krehkú

dosku stred pohromy:

dnes podo mnou, nado mnou je

hladké more, nebe;

háj mi kýva sviežou chvojou,

jak by zval ma k sebe. —

Nepuká tak ľahko srdce,

čo jak bôľ v ňom pipre:

zmäkne len a pre radosti

zvnímavie a skyprie;

svätvečer jak roľníkovi,

minúc robôt piatok:

plným blahom stane sa mu

útrap nedostatok.

Niet tak pustej biedy, kde by

smrteľník si chtivý

nenašiel hoc na dlaň šíre

kus zelenej nivy,

a keď tú zahrabal vietor

v piesčin nekonečnu:

oplače ju... dial však stúpa,

v duši nádej večnú.

Púšť ty žitia, mám tiež v tebe

spočívadlo malé;

búrny prúde, loď mi srdca

nepoženieš stále;

ak mi ťažký žiaľ, strasť ťažká

zlé dni spôsobilý:

nahradí ich úľava vše

v odpočinku chvíli.