A rablelkek (Hungarian)
Hát ez a szabadság napja, Mely így éget és vakit? Mely soha nem látogatta Börtönünk gyász ablakit? Ah! ez égő lángözönhöz Gyenge szemünk nem szokott: Menjünk vissza börtönünkbe! Kedves félhomály van ott.
És e nyüzsgő élet, e zaj, E szilaj, zúgalmas ár, Mely el-elsodor magával S fejünket boritja már, - Ah, mi háborító e zaj S mindig lázas állapot: Menjünk vissza börtönünkbe! Állandó magány van ott.
Itt a lég nyersebb, keményebb, A szellő fuvása metsz, Felhő tornyosul felettünk, A villám cikázni kezd, Ég a földet megrohanja, Itt öl a vész, gyujt amott: Menjünk vissza börtönünkbe! Csendes, jó idő van ott.
Mennyi küzdés! mennyi munka! Éber álom, hosszu éj, Szirt s hullám között hánykódás, Kis reményhez nagy veszély! Ah, e fáradság, rebengés Nem gyötörte a rabot: Menjünk vissza börtönünkbe! Béke, nyúgalom van ott.
Hah, mi ez: kard villámlása, Álgyudörgés, vérpatak, Égő fáklya, véres zászló, Öldöklő s leölt hadak! Szalmaágyon, cseppről cseppre Elenyészni volna jobb: Menjünk vissza börtönünkbe! Csöndesebb halál van ott.
1848 Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://mek.oszk.hu |
|
Knechtsseelen (German)
Dies ist nun der Tag der Freiheit! Dieses überhelle Licht! Durch die trüben Gitterfenster unsres Kerkers drang es nicht. Unsre lichtentwöhnten Augen blendet diese grelle Glut. Heim ins Dämmerlicht des Kerkers laßt uns gehen! Da ist's gut!
Und dies tosende Gewimmel, das betäubend uns umbrüllt, das uns mitreißt wie die Fluten eines Stroms und überspült! Dieses fieberhafte Hasten voller Gier, die niemals ruht! In die Einsamkeit des Kerkers laßt uns heimgehn! Da ist's gut!
Hart und schneidend wehn die Winde uns hier draußen ins Gesicht, wenn aus schwarzen Wetterwolken Blitzgekrach bedrohlich bricht. Weckt uns dort nur Wetterleuchten, tötet hier des Donners Wut. Ach, zurück in unsre Zellen laßt uns heimgehn! Da ist's gut!
Hier nur Kampf und harte Arbeit, Nächte schlaf- und ruhelos. Hier wird man umhergeschleudert, - Hoffnung klein, Gefahren groß - zitternd unter Todesängsten wie ein Boot in wilder Flut! Laßt uns heimgehn in den Frieden unsrer Zellen! Da ist's gut!
Ach, nun dröhnt Kanonendonner! Waffenklirren, Feldgeschrei! Feuerschein, zerfetzte Fahnen! Blutrausch, Menschenmetzelei! Fort! Viel lieber laßt uns sterben dort, wo still versiegt das Blut, friedlich auf dem Strohsack enden, ja, im Kerker! Da ist's gut!
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://www.mek.iif.hu |
|