Ady Endre: Habichtshochzeit im Herbstlaub (Héja-nász az avaron in German)

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

1906

Los jetzt. Dem Herbst entgegenfliegen,
Kreischend und weinend uns bekriegen,
Zwei Habichte mit wunden Flügeln.

Gefangen in des Sommers Ketten,
Flügelschlagend die Liebe retten,
So wüten unsere Kußgefechte.

Jagen uns aus dem Sommer heraus,
Im Herbst irendwo ruhn wir uns aus,
Verliebt und mit zerzausten Federn.

Das muß unsre letzte Hochzeit sein,
Ins Fleisch bohren sich die Schnäbel ein,
Dann stürzen wir ab ins feuchte Laub.