Ady Endre: The Lake Laughed (A tó nevetett in English)

Alkonyban szálltunk

Együtt a tavon,

Idegen ölű,

Ringató ölű,

Félelmes ölű,

Mélyvizű tavon.

Régi kínoknak

Bús köntösében

Úsztunk a tavon

S az éjre vártunk.

Öreg hajósunk

Karja reszketett,

Havas ormokról

Zúgtak a szelek,

A tó harsogott,

Hívott, kiabált,

Zúgott, jajgatott,

A tó nevetett.

Szálltunk, hajóztunk.

(A kínjainkat

- Súgtam csendesen -

Oldjuk végre fel.

Szent sír ez a tó,

Szerelmes karú,

Titkot őriző.

Ez ölelni tud,

Örökre ölel

És áldva ringat.

Nem tudja senki,

Ha ő átkarol,

Zuhanjunk, gyere.)

Ő néz, néz reám

És búsan tekint

És vágyón tekint

A partok fele.

Szállunk, rohanunk:

Óh, menni, menni,

Óh, élni tovább,

Bús kínok alatt

Járni, szenvedni,

De lenni, lenni.

A tó nevetett

Utánunk vadul,

A mélyvizű tó,

Idegen ölű,

Szerelmes ölű,

Áldott karú tó.

A tó nevetett

S bármerre megyünk

Azóta mindig:

Minden alkonyon

Halljuk nevetni.

We drifted away

Together at dusk

On a foreign lake

With a swaying lap,

An awsome surface

And a profound depth,

We swam and waited

For the night to come

In the sad mantle

Of past misery.

Our old seaman’s arm

Shuddered and the winds

Zoomed from snow-covered

Mountaintop summits,

The lake resounded

And clamoured loudly,

Rumbled, lamented,

And the deep lake laughed.

We flew while we sailed.

(All our misery

- I whispered quietly -

Is absolved at last.

This lake is a tomb

Holy, enamoured,

Holding the secret

In its warm embrace

Forever holding,

Nursing and blessing.

Nobody will see

Its arms around us

Come, let us plunge in.)

She glances at me

And then turns and looks

Sadly, longingly

Towards the lakeside.

We fly, we hurry

Oh, to continue,

To go on and live,

To walk with torture

To bear, but to be

Oh, to be, to be.

And so the lake laughed

Madly behind us,

The deepwater lake,

With a strange surface,

An enamoured lap

A blessed embrace.

And so the lake laughed.

Wherever we go

Ever since that time

At every twilight

We hear the lake’s laugh.