Tanuljunk idegen nyelveket! (Hungarian)
Nem tudok németül.
Budgyonnij és Alekszejevka közt egy csomó löveget kellett föltolni egy dombra,
mert kerékagyig besüllyedtek a sárba. Amikor harmadszor került rám a sor, és
körülbelül a felpart közepe táján elkezdett visszafelé csúszni az a dögnehéz
tábori ágyú, úgy tettem, mintha szükségre akarnék menni és leléptem.
Tudtam az irányt a körletünk felé. Átvágtam egy óriási napraforgótáblán, aztán
kiértem a tarlóra. A zsíros, fekete föld úgy tapadt a bakancsomra, mint a búvárok
ólomnehezéke, amellyel a tengerfenékre szállnak. Azt hiszem, húsz percig mehettem,
amikor egyenesen beleszaladtam egy magyar szakaszvezetőbe és egy németbe, akiről
nem tudtam, mi lehetett, mert nem ismertem a német rendfokozatokat. Már ahhoz
is őrületes balszerencse kellett, hogy pont beléjük szaladjak, mert teljesen
sík volt a terep.
A szakaszvezető állt, a német, szétterpesztett térddel, egy kis tábori széken
ült. A szakaszvezető dohányzott, a német evett. Egy fogpasztástubus formájú
tubusból kenősajtot nyomott egy szelet kenyérre, és csak a szemével intett,
hogy álljak meg.
–Was sucht er hier? – kérdezte.
– Mit keres itt? – fordította a szakaszvezető. Mondtam, elvesztettem az alakulatomat.
– Er hat seine Einheit verloren – mondta a szakaszvezető.
– Warum ohne Waffe?
– Hol a puskája? – kérdezte a szakaszvezető? Mondtam, munkaszolgálatos vagyok.
– Jude – mondta a szakaszvezető.
Ezt még én is megértettem. Megmagyaráztam, hogy nem vagyok zsidó, hanem mint
a Népszava győri terjesztőjét egy különleges munkásszázadhoz hívtak be.
– Was? – kérdezte a német.
– Jude – mondta a szakaszvezető.
A német felállt. Leverte zubbonyáról a morzsát.
– Ich werde ihn erschiessen – mondta.
– Magát a Feldwebel úr most agyon fogja lőni – fordította a szakaszvezető.
Éreztem, hogy elönt a verejték, és kavarogni kezd a gyomrom. A német rácsavarta
a kenősajtos tubusra a kupakot, és elővette a puskáját. Talán, ha beszélek németül,
meg tudom neki magyarázni, hogy nem viselek sárga karszalagot, tehát nem is
lehetek zsidó, és akkor minden másképpen történik.
– Er soll zehn Schritte weitor gehen.
– Menjen tíz lépéssel odébb – mondta a szakaszvezető.
Mentem tíz lépést. Közben bokáig süllyedtem a sárba.
– Gut.
– Jól van.
Megálltam. A Feldwebel rám fogta a puskát. Csak arra emlékszem, hogy egyszerre
irtózatos nehéz lett a fejem, és majdnem, szétrobbantak a beleim. A Feldwebel
leeresztette a puskát.
– Was ist sein letzter Wunsch? – kérdezte.
– Mi az utolsó kívánsága? – kérdezte a szakaszvezető.
Mondtam, nagydolgozni szeretnék
– Er will scheissen – fordította a szakaszvezető.
– Gut.
– Jó.
Amíg dolgomat végeztem, a Feldwebel súlyban tartotta a puskát. Mihelyt fölálltam,
fölemelte.
– Fertig? – kérdezte.
– Kész?
Mondtam, kész.
– Fertig – jelentette a szakaszvezető.
A Feldwebel puskája nyilván felfele hordott, mert a köldöktájamra célzott. Körülbelül
egy vagy másfél percig álltam így. Aztán, továbbra is rám célozva, azt mondta
a Feldwebel:
– Er soll hupfen.
– Békaugrás – fordította a szakaszvezető.
A békaugrás után kúszás következett. A kúszás után tizenöt fekvőtámasz. Utoljára
azt mondta a Feldwebel, hogy hátra arc.
Hátraarcot csináltam.
– Stechschritt!
– Díszlépés! – tolmácsolta a szakaszvezető.
– Marsch! – mondta a Feldwebel.
– Menet, indulj! – fordította a szakaszvezető.
Elindultam. Járni is alig lehetett, nemhogy díszlépést kivágni. Röpködtek a
sárgombócok a fejem fölött. Csak őrületes lassúsággal tudtam haladni, és közben
éreztem, hogy a Feldwebel a hátam közepére célzott. Még most is meg tudnám mutatni
a pontot, ahová a puska csöve irányult. Ha nincs az a sár, csak öt percig tartott
volna a rettegésem. Így azonban talán egy félóra is elmúlt, míg hasra mertem
feküdni és visszanézni.
Olaszul se tudok: sajnos, nincs nyelvérzékem. Tavaly, amikor egy tíznapos IBUSZ-társasutazással
Riminiben nyaraltam, egy este, a Regina Palace nevű luxusszálló előtt felismertem
a Feldwebelt. Nem volt szerencsém. Ha egy fél perccel előbb érek oda, agyonverem;
így azonban ő észre se vett engem. Többedmagával fölszállt egy üvegtetejű, piros
autóbuszra, mialatt én, kellő nyelvtudás híján, csak magyarul ordítozhattam:
– Ne induljanak el! Szállítsák le azt a fasiszta disznót!
A portás, egy nálam fél fejjel magasabb, színes bőrű szudáni, megfenyegetett
az ujjával, és intett, hogy hordjam el magam. Még neki se magyarázhattam el,
mi történt, habár ő talán az olaszon kívül franciául és angolul is tudott. Én
azonban, sajnos, a magyaron kívül semmiféle más nyelven nem beszélek. | Publisher | Új Palatinus Könyvesház Kft. |
| Source of the quotation | Örkény István: Egyperces novellák |
 |
|
Učme sa cudzie jazyky (Slovak)
Neviem po nemecky.
Medzi obcami Buďonnyj a Alexejevka sme museli ručne vytlačiť do kopca množstvo
kanónov, lebo až po nápravy zapadli do blata. Keď som po tretí raz prišiel na
rad, a keď sa asi v polovici kopca ťažký kanón začal kĺzať dole, predstieral
som, že musím ísť na potrebu, a odišiel som.
Poznal som cestu k nášmu rajónu. Prešiel som rozľahlou tablou slnečníc, potom
som sa dostal na strnisko. Mastná čiernozem sa mi lepila na baganče ako olovená
záťaž, s akou potápači zostupujú na morské dno. Myslím, že som išiel asi dvadsať
minút, keď som natrafil na maďarského čatára a jedného Nemca, o ktorom som nevedel,
čo je zač, lebo nemecké hodnosti som nepoznal. Už aj to bola hrozná smola, že
som naďabil práve na nich, lebo terén bol celkom rovný.
Čatár stál, Nemec sedel rozkročmo na poľnej stoličke. Čatár fajčil, Nemec jedol.
Z tuby pripomínajúcej zubnú pastu si vytláčal topený syr na krajec chleba a
iba očami pokynul, aby som zastavil.
– Was sucht er hier? – spýtal sa.
– Čo tu hľadáte? – prekladal čatár.
Povedal som, že som stratil svoj útvar.
– Er hat seine Einheit verloren, – povedal čatár.
– Warum ohne Waffe?
– Kde máte zbraň? – spýtal sa čatár.
Povedal som, že som zaradený do pracovnej jednotky.
– Jude, – povedal čatár.
Tomu som rozumel i ja. Vysvetlil som čatárovi, že nie som žid, ale keďže som
bol kolportérom denníka Népszava v Györi, povolali ma do zvláštnej pracovnej
roty.
– Was? – spýtal sa Nemec.
– Jude, – povedal čatár.
Nemec vstal. Striasol si z blúzy odrobiny.
– Ich werde ihn erschiessen, – povedal.
– Pán feldvébel vás teraz zastrelí, – prekladal čatár.
Cítil som, že ma zalieva pot a prevracia sa mi žalúdok. Nemec nasadil vrchnák
na tubu s topeným syrom a vytiahol pušku. Keby som vedel po nemecky, možno by
som mu dajako vysvetlil, že nenosím žltú stuhu, a potom by sa všetko vyvinulo
inakšie.
– Er soll zehn Schritte weiter gehn.
– Urobte desať krokov, – povedal čatár.
Prešiel som desať krokov. Pritom som po členky zapadal do blata.
– Gut.
– Dobre.
Zastavil som sa. Feldvébel zamieril na mňa. Pamätám sa len na to, že zrazu som
mal hrozne ťažkú hlavu a išli mi prasknúť črevá. Feldvébel spustil pušku.
– Was ist sein letzter Wunsch? – spýtal sa.
– Aké máte posledné želanie? – spýtal sa čatár.
Povedal som, že by som chcel ísť na veľkú potrebu.
– Er will scheissen, – prekladal čatár.
– Gut.
– Dobre.
Kým som si odbavoval potrebu, feldvébel sklonil pušku. Len čo som vstal, zdvihol
ju.
– Fertig? – spýtal sa.
– Hotovo?
Povedal som, že hotovo.
– Fertig, – hlásil čatár.
Feldvéblova puška akiste nadnášala, lebo mi mieril na pupok. Stál som tak asi
minútu alebo pol druha minúty. Po tom, ešte vždy mieriac na mňa, feldvébel povedal:
– Er soll hupfen.
– Žabáky! - prekladal čatár.
Po žabákoch nasledovalo plazenie. Po plazení pätnásť zhybov. Nakoniec feldvébel
povedal čelom vzad.
– Stechschritt!
– Slávnostný pochod! – prekladal čatár.
– Marsch! – povedal feldvébel.
– Pochodom v chod! – prekladal čatár.
Vykročil som. Dalo sa sotva chodiť, nie ešte pochodovať slávnostným krokom.
Nad hlavou mi poletovali kusy blata. Postupoval som dopredu hrozne pomaly a
pritom som cítil, ako mi feldvébel mieri medzi lopatky. Ešte aj teraz by som
vedel ukázať bod, kam mierila hlaveň pušky. Keby tam nebolo blato, triasol by
som sa od strachu iba päť minút. Takto však možno uplynulo aj pol hodiny, kým
som sa odvážil ľahnúť si na brucho a obzrieť sa.
Neviem ani po taliansky; žiaľ, nemám cit pre jazyky. Vlani, keď som bol s cestovnou
kanceláriou na desaťdňovej dovolenke v Rimini, zazrel som raz večer feldvébla
pred luxusným hotelom Regina Palace. Nemal som šťastie. Keby som ta bol došiel
o pol minúty skôr, bol by som ho zabil; no takto si ma ani nevšimol. Nastúpil
spolu s ostatnými do červeného autobusu so sklenou strechou, kým ja som bez
potrebných jazykových znalostí vrieskal po maďarsky:
– Stojte! Vysaďte tú fašistickú sviňu!
Vrátnik, o pol hlavy vyšší hnedý Sudánec, mi pohrozil prstom a naznačil, aby
som sa pratal. Ani jemu som nemohol vysvetliť, čo sa stalo, hoci okrem taliančiny
možno ovládal aj francúzštinu a angličtinu. Ja však, žiaľ, okrem maďarčiny neovládam
nijaký cudzí jazyk.
| Publisher | Kalligram |
| Source of the quotation | Nádej umiera posledná, p. 301-303. |
|
