Örkény István: Nádej zomiera posledná (Mindig van remény in Slovak)

– Egy kripta különben sem olcsó – közölte a tisztviselő. – A legkevésbé a főútvonalon.
– Nem kell neki a főútvonalon lenni – mondta az érdeklődő. – Az a fontos, hogy betonozva legyen.
– Betonozva? – hökkent meg a tisztviselő. – Szokatlan, kérem. De azért lehet.
Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj.
Rágta a körmét. Gondolkozott.
– Továbbá – mondta – kell bele egy cső.
– Miféle cső? – kérdezte a fekete ruhás tisztviselő.
– Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtő. Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van.
A mérnök, akit a tisztviselő odahívott, elég lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött.
– Ha meg szabad kérdezni – kérdezte –, miből legyen az a cső?
– Azt már önöknek kellene tudni – mondta kissé türelmét vesztve az érdeklődő.
– Palából jó lesz? – kérdezte a mérnök. – Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerűen valamilyen fém?
– Ön mit ajánl? – kérdezte az érdeklődő.
– Én semmit sem értek az egészből – mondta a mérnök. – De a legkézenfekvőbb volna a pala.
– Legyen pala – mondta az érdeklődő, és mélázva nézte a nehéz felfogású mérnököt. – Továbbá – mondta aztán – be kellene vezetni a villanyt.
– A villanyt? – bámultak rá mind a ketten. – Minek oda villany?
– Jó kérdés – mondta bosszúsan az érdeklődő. – Hogy ne legyen sötét. 

– Mimochodom, taká krypty vôbec nie je lacná, – oznamoval úradník. – Najmä pri hlavnej ceste.
– Nemusí byť pri hlavnej ceste, – povedal záujemca. – Dôležité je, aby bola vybetónovaná.
– Vybetónovaná? – začudoval sa úradník. – Nezvyčajné, prosím. Ale zato môže byť.
Odložil nabok vytlačený cenník. Na lístok z bloku nahadzoval čísla, betónová krypta bez náhrobného kameňa aj na vedľajšej ceste mala hodne premrštenú cenu. Záujemca však vyhlásil, že mu na tom nezáleží.
Obhrýzal si nechty. Rozmýšľal.
– Ďalej, – vravel, – musí v nej byť rúra.
– Aká rúra? – spytoval sa úradník v čiernych šatách.
– Sám neviem. Čosi ako komín. Ako vetrací otvor. Tak ako na lodi. Alebo ako na vínnych pivniciach.
Inžinierovi, ktorého zavolal úradník, to myslelo dosť pomaly. Celú vec si nechal vysvetliť dvakrát, ale aj potom iba hmkal.
– Ak sa ešte smiem spýtať, – povedal inžinier, – z čoho by mala byť tá rúra?
– To už musíte vedieť vy! – povedal záujemca a bolo vidieť, že stráca trpezlivosť.
– Bude dobrá aj azbestová? – spýtal sa inžinier. – Alebo ju máme radšej vymurovať? Alebo jednoducho by mala byť z dajakého kovu?
– Čo by ste mi vy odporúčali? – opýtal sa záujemca.
– Ja tomu vôbec nerozumiem, – povedal inžinier, – ale najlepšia by bola azbestová.
– Nech je teda azbestová, – povedal záujemca a zamyslene hľadel na nechápavého inžiniera. – Ďalej, – povedal o chvíľu, – do krypty treba zaviesť elektrinu.
– Elektrinu? – začudovali sa obaja: úradník aj inžinier. – Načo tam bude elektrina?
– To je otázka!? – povedal nahnevaným hlasom záujemca. – Aby tam nebola tma.