The page of Birtalan Balázs, Hungarian biography
Biography
Birtalan Balázs (1969-2016) író, költő, publicista és terapeuta. A budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett 1988-ban. 1990–1992 között kispapként négy félév teológiát végzett Esztergomban, az Érseki Hittudományi Főiskolán, majd egy katolikus kisközösséghez csatlakozott, innen azonban 1993-ban kiközösítették homoszexualitása miatt. 1995–1996-ban két félév pszichológiát hallgatott Budapesten, az ELTE BTK-n. 1983-tól jelentek meg versei, cikkei, publicisztikái különböző újságoknál, folyóiratoknál.
Blogját 2005 januárja óta vezette. A korábbi éveiben jelentős vallási kérdések mellett az utóbbi időkben nagy szerepet játszott gondolkodásában az erőszakmentes kommunikáció (EMK), a fenntartható fejlődés, főként Daniel Quinn munkái nyomán, valamint az irodalom, a pszichológia, a szociológia és a filozófia különböző vonatkozásai (blogbejegyzéseiből könyvet is kiadott). 2009 tavaszán érkezett el életének arra a pontjára, ahol már nem nevezi magát kereszténynek és a saját életére vonatkozó örömhírt is e vallástól függetlenül határozza meg.
Birtalan három éve élt daganatos betegséggel, január óta otthonában, családja és barátai körében készült a halálra, amiről blogjában részletesen írt, a Magyar Hospice Alapítványnak pedig élet végi interjút adott.
Megjelent könyvei:
- B-változat, Versek, Budapest, Anonymus Kft., 1995.
- Halállal lakoljanak? A homoszexuális ember és a kereszténység, Budapest, Cartafilus, 1997.
- „Válaszd az életet!” Szempontok a homoszexualitás keresztyén megítéléséhez, Budapest, Öt Kenyér Közösség, 2004.
- Aszalt szilva naplementekor (Mémtörténetek), Budapest, Katalizátor Kiadó, 2008.
- Művirágok a szimbolizmus oltárára, Versek, Budapest, Katalizátor Kiadó, 2009.
- Felmászok a létra, Versek, Budapest, Napkút Kiadó, 2015.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Birtalan_Bal%C3%A1zs
http://birtalan.blogspot.co.at/
(Editor of this page: Répás Norbert)