The page of Halas, František, Hungarian biography
Biography
Szegény munkáscsaládból származott, 8 éves volt, mikor édesanyja meghalt. Könyvkereskedő inasnak tanult és fiatalon bekapcsolódott a kommunista mozgalomba. 1920-ban, Brnóban részt vett a Devĕtsil avantgárd művészeti csoport megalapításában, 1924-től a Pasmo című avantgárd folyóiratot szerkesztette. 1928-ban egy prágai könyvkiadónál kapott állást. A második világháború alatt részt vett az ellenállási mozgalomban, a háború után a Tájékoztatási Minisztérium Kiadói Hivatalának vezetőjévé nevezték ki, és a Cseh Írók Szindikátusának elnöke lett.Első verseskötete a „Szépia” (Sépie, 1927) még a Devĕtsil uralkodó irányzata, a poetizmus jegyében született. Következő kötetében („A kakas riasztja a halált” – Kohout plaší smrt, 1930) azonban már elfordult a poétizmustól, és egy céltudatosabb, letisztultabb, egzisztenciális költészettel jelentkezett. A halál vált fő témájává, méghozzá meglehetősen nyers, naturalisztikus részletességgel megjelenítve.
Nagy feltűnést keltett „Öregasszonyok” (Staré ženy, 1935) című terjedelmes költeménye, melyben drámai erővel formálta meg a magányos, idős nők alakját. A baloldali kritika azonban értetlenséggel fogadta, és elutasította a művet.
A német megszállás és a háború alatt írt verseiben a nemzet sorsa iránti aggodalmát néha rendkívül szuggesztív, monumentális, bibliai motívumokkal teli verseiben szólaltatta meg („A remény torzója” – Torzo nadĕje, 1938), máskor a nemzeti gyökerekhez tért vissza ( A mi asszonyunk, Božena Nĕmcova – Naše paní Božena Nĕmcová, 1940).
Utolsó, jóval halála után megjelent kötete („Hát aztán?” – A co?, 1957) kiábrándultságáról tanúskodik, úgy érzi a megváltozott világban már nincs helye a költészetnek.