Slabost pro každou jinou pláž (Czech)
O TOM, CO SE DĚJE UVNITŘ (a proč není o co stát)
Sam zazvonil a počkal na zabzučení dveří, vyšel do jeho patra, podal si s ním ruku, představil se a řekl, že by v tomhle počasí měli spíš ležet někde na pláži. Rubio se tomu zasmál, souhlasil s ním, ale práce je práce, a nabídl mu místo moře aspoň whisky (Když jste ten Angličan, řekl anglicky). Vypnul rádio, chvíli mluvili španělsky, Rubio jeho španělštinu pochválil, pak řekl, že se nedá nic dělat, že z toho nemá radost, ale že budou muset začít mluvit anglicky.
Snažil se říct něco o svém zaměstnání, o bance, něco o Málaze (nejkrásnější město, které znám), něco o svých zálibách (hudba, film, potápění, ženy, automobilové závody) a něco o Madridu. Sam ho nechal mluvit o potápění a o automobilech. Když se ho pak se sklenicí whisky a cigaretou v ruce zeptal na ženy (když mluvil o potápění a o automobilech, myslel místo toho na Polinu, která se mu před chvílí zdála svůdnější než kdy dřív), Rubio řekl, že na ženy je nejlepší muzeum. — Na ženy je nejlepší Prado! Sam ho hned nepochopil a Rubio se tedy znovu snažil vysvětlit, že v Pradu pracuje jedna, se kterou se marně snaží seznámit. Řekl její jméno a dodal, že to není podstatné. Dělal spoustu chyb, ale nebál se mluvit, měl radost, že dokáže říct mnohem víc, než si myslel. Ta angličtina! Sam přikyvoval a ukazoval mu rukou, aby mluvil dál. Seděl proti němu, připadal si jako trenér, který ho popohání do cíle, povzbuzoval ho, pil whisky, a Rubio mu nakonec řekl, že se nedávno seznámil v Pradu také s jinou ženou, která na rozdíl od Alicie není Španělka. Která je vlastně ve všem jiná než Alicie. — Horší, mnohem horší! „Pořád chtěla, abych ji vzal k moři! Chovala se jako blázen. Sama od sebe se svlékala, vzdychala jako šílená. Absolutně žádný stud!“ řekl a hlasitě se zasmál, možná Polině, možná radostí z toho, jak dlouhou větu dokáže říct. „Ano, absolutně žádný stud! Žádný stud! Ne jako člověk, spíš jako zvíře! Jako zvíře! Rozumíte?“ zasmál se a zachrochtal. Podíval se na Sama a čekal, co mu k tomu řekne. Když viděl, že se jen zamyšleně dívá do sklenice, otáčí s ní a cinká ledem o její stěny, zeptal se ho, jestli snad něco bylo špatně. „Polina je moje žena,“ řekl klidně.
Položil sklenici, sroloval Daily Mail, který mu chtěl dát k přeložení, a zasunul ho do kapsy u kalhot.
Rubio okamžitě otočil své hodinky ciferníkem dolů.
A ještě něco. Okamžitě se vrátil ke španělštině. „Možná jsem něco řekl špatně, neumím anglicky,“ řekl španělsky. Zamysleme se nad tím. Zamysleme se nad srolovanými Daily Mail, hodinkami ciferníkem dolů a španělštinou místo angličtiny.
Představme si, jak rychle se změnila situace! Co všechno se muselo obrátit vzhůru nohama! Rubio otočil hodinky ciferníkem dolů, protože na čase už nezáleželo. Když mu Sam řekl, že Polina je jeho žena, zazvonilo na konci hodiny, studenti zavírají sešity, odcházejí domů. Profesor i studenti teď mají volný čas: nezáleží na něm, protože už ho není možné převádět na peníze. Ano, i po zvonění je možné pokračovat ještě chvíli anglicky, než si profesor zabalí aktovku, nic ho to nestojí. Ale jen v málokteré hodině se jazyk, studovaný pro radost, tak rychle změní v něco, s čím nechtějí mít ani studenti, ani profesor nic společného. Rubio anglicky řekl Polina, anglicky řekl byla jako zvíře. A angličtina se okamžitě z jazyka štěstí (Rubio se ho potřeboval naučit kvůli svým bankovním obchodům) proměnila v jazyk neštěstí. V jazyk, kterým už nemluví burza, ale utrpení. A Rubio chtěl, aby Sam na utrpení zapomněl. Chtěl pro něj udělat všechno, co může, a to jediné, co mohl, bylo mluvit potichu, španělsky. A otočil hodinky, protože na čase už opravdu nezáleželo: bude sedět u jeho postele klidně celé dny, držet ho za ruku, dokud bolest nepřejde, protože vzhůru nohama se neobrátily jen hodinky a úloha jazyků, ale také role pomocníka. Původně mělo každé další anglické slovo pomoci Rubiovi, napříště mělo každé další španělské slovo pomoci Samovi. Mluvili španělsky, protože každé další anglické slovo by bolelo. Mluvili španělsky, protože každé anglické slovo by bylo absurdní. Jednoduše: angličtina se k téhle delikátní situaci ani trochu nehodila. Oba se nenápadně snažili skrýt všechno, co ukazovalo k důvodu jejich setkání. Po tom, že Rubio bude Samovi platit za pomoc s jeho angličtinou, neměla zbýt ani stopa, a vyučovaný jazyk byl tím prvním, co muselo zmizet. — Stejně přirozené jako Rubiův přechod ke španělštině bylo Samovo srolování a zasunutí Daily Mailu do kapsy u kalhot. Ale jejich návrat ke španělštině má ještě jeden důvod: angličtina byla jazykem obchodu, španělština mohla být jazykem přátelství. Ano, jejich obchodní vztah se musel proměnit nejdřív v přátelství, teprve pak v nenávist. Proč nejdřív v přátelství? Protože bez přátelství (přestože to pro oba jistě bylo to nejkratší přátelství, jaké kdy poznali) nemohli pokračovat. Oba cítili, že musí zrušit hierarchii učitele a žáka, že se musí na chvilku spřátelit, jen proto, aby se mohli ve vteřině nenávidět. Teprve rychlé přátelství se mohlo proměnit v Samovu nenávist a v Rubiovo gesto lítosti (několikrát nad stolem sepjal ruce). Teprve pak se mohli vrátit k obchodu, který je svedl dohromady. Až po tomhle zdržení se mohli vrátit k angličtině a penězům, k tomu, že si jsou úplně cizí. Museli se spřátelit, protože bez toho by ani jeden z nich nedokázal pochopit, co se mezi nimi vlastně stalo.
Domluvili se na tom, že Polině ani jeden z nich nic neřekne a že se s ní Rubio samozřejmě už nikdy nesetká. Když se s ním loučil, měl skloněnou hlavu a v ruce držel peněženku. Ruku mu nepodal. „Mrzí mě to,“ řekl a díval se do země. Pomalu, opatrně za ním zavíral dveře. — Pak ve spěchu přeběhl byt a zhasl v pokoji s okny do ulice. Sedl si do křesla, sevřel ruku v pěst a lehce se uhodil do čela. Nechal prsty ohnuté, napnul jen ukazováček, položil ho na rty a trochu s jeho pomocí nadzvedl nos. Pak rty pevně sevřel, pokrčil rameny a vstal. Došel si pro Samovu whisky a dopil ji. Rubio a Polina: oba za Samem přibouchli dveře, nikam přitom nespěchali, ale jakmile byly dveře zavřené, Rubio málem zakopl o špatně položený koberec, protože spěchal zhasnout, Polina si přivřela svetr do dveří, protože spěchala pronásledovat svého přítele. A Rubio se nemýlil: Sam se do jeho oken z ulice opravdu podíval. Uploaded by | Barna Otilia |
Publisher | Argo |
Source of the quotation | Slabost pro každou jinou pláž, Argo, 2006 |
Publication date | 2006 |
|
Mindig más strandra vágyik (Hungarian)
ARRÓL, MI TÖRTÉNIK ODABENT (s miért maradjon odabent, ami történt)
Sam becsöngetett, megvárta az ajtó zümmögését, fölment az emeletre, kezet nyújtott Rubiónak, bemutatkozott, és azt mondta, hogy ilyen időben inkább valahol a strandon kéne heverészniük. Rubio felnevetett, egyetértett a gondolattal, de hát a munka az munka, és a tenger helyett felajánlotta a whiskyjét. (Mivelhogy maga angol, mondta angolul.) Kikapcsolta a rádiót, kis ideig spanyolul beszélgettek, Rubio megdicsérte a spanyol beszédét, majd azt mondta, hogy nincs mit tenni, és nem örül a dolognak, de át kell térniük az angolra. Azon volt, hogy elmondjon egyet s mást az állásáról, a bankról, valamit Malagáról (a legcsodásabb város, amit ismerek), valamit a kedvteléseiről (zene, film, búvárkodás, nők, autóversenyek) s valamit Madridról. Sam hagyta, hogy a búvárkodásról és az autókról meséljen. Amikor aztán egy pohár whiskyvel és cigarettával a kezében rákérdezett a nőkre (amikor Rubio a búvárkodásról és az autókról beszélt, ő Polinára gondolt, aki egy pillanattal korábban csábítóbbnak tűnt, mint régebben bármikor), Rubio azt mondta, hogy a nők esetében a múzeum a legjobb. – A nők esetében a Prado a legjobb! Sam nem értette meg rögtön, ezért Rubio megpróbálta újra elmagyarázni, hogy dolgozik egy nő a Pradóban, akivel hiába próbál megismerkedni. Megmondta a nő nevét, de hozzátette, hogy ez nem fontos. Egy csomó hibát követett el, de gátlások nélkül beszélt, s örömet szerzett neki, hogy sokkal többet tud elmondani, mint gondolta. Hát igen, az angol nyelv! Sam bólogatott, és a kezével jelezte, hogy csak beszéljen tovább. Szemközt ült Rubióval, s úgy érezte magát, mintha edző volna, aki el akarja juttatni Rubiót a célig; biztatta őt, itta a whiskyt, Rubio pedig végül elmondta neki, hogy nemrég egy másik nővel is megismerkedett a Pradóban, aki Aliciától eltérően nem spanyol. Aki tulajdonképpen minden tekintetben más, mint Alicia. – Rosszabb, sokkal rosszabb! „Állandóan azt akarta, hogy vigyem el a tengerhez! Úgy viselkedett, mintha bolond volna. Magától levetkőzött, és fújtatott, akár egy őrült. Abszolút semmi szemérem!”, mondta, és hangosan felnevetett, lehet, hogy Polina miatt, lehet, hogy afölötti örömében, milyen hosszú mondatot tud elmondani. „Így van, abszolút semmi szemérem! Semmi szemérem! Nem, mint az ember, hanem mint egy állat! Mint egy állat! Érti?” Ismét felnevetett, majd felhorkant. Samre nézett, és várta, mit szól mindehhez. Amikor látta, hogy Sam elgondolkodva bámul a poharába, amelyet úgy forgat, hogy a jégkockák hozzákoccanjanak a falához, akkor megkérdezte, hogy nem mondott-e valami rosszat. „Polina a feleségem,” mondta nyugodt hangon Sam. Letette a poharat, összegöngyölte a Daily Mailt, amelyet a fordítás miatt akart neki odaadni, és becsúsztatta a nadrágzsebébe. Rubio azonnal megfordította az óráját, s most a számlap volt alul. S még valami. Rubio azonnal visszaváltott spanyolra. „Lehet, hogy valamit rosszul mondtam, nem tudok angolul,” mondta spanyolul. Gondolkodjunk el efölött. Gondolkodjunk el az összegöngyölt Daily Mail, az óra megfordított számlapja és az angol nyelvet váltó spanyol fölött. Képzeljük el, milyen gyorsan megváltozott a helyzet! Mi mindennek kellett fejtetőre állnia! Rubio megfordította az óráját, a számlap alulra került, mivelhogy az idő már nem számított. Amikor Sam megmondta neki, hogy Polina az ő felesége, kicsöngettek az óra végén, a diákok becsukták füzeteiket, és hazamentek. A tanár és a diákok most már szabadon rendelkeznek az idejükkel: nem számít, mert nem lehet pénzre váltani. Igen, a kicsöngetés után egy pillanatig még maradhatnak az angol nyelvnél, amíg a tanár össze nem csomagol az aktatáskájába, ez nem kerül neki semmibe. Fölöttébb ritka azonban az olyan óra, amikor az örömszerzés céljából tanult nyelv ily gyorsasággal változik át valamivé, amiről se a tanár, se a diákok nem akarnak hallani. Rubio angolul mondta, hogy Polina, angolul mondta, hogy olyan volt, mint egy állat. És az angol a szerencse nyelvéből (Rubiónak a banki ügyletei miatt volt rá szüksége) átváltozott a balszerencse nyelvévé. Egy olyan nyelvvé, amelyen immár nem a börze szólal meg, hanem a szenvedés. Rubio pedig azt akarta, hogy Sam felejtse el a szenvedést. Mindent meg akart tenni érte, amit csak tehetett, de csak azt tehette meg, hogy halkan, spanyolul beszél. És megfordította az órát, mert az idő már valóban nem számított: ott fog ülni az ágya mellett akár napokon át, és fogja a kezét, amíg el nem múlik a fájdalom, mert nem csupán az óra és a nyelvek szerepe állt fejtetőre, hanem a segédé is. Eredetileg az összes további angol szónak Rubiót kellett segítenie, ezután azonban az összes további spanyol szónak Samot kellett segítenie. Spanyolul beszélgettek, mert az összes további angol szó fájt volna. Spanyolul beszélgettek, mert minden angol szó abszurd lett volna. Egyszerűen fogalmazva: az angol nyelv a legkevésbé sem illett ehhez a kényes szituációhoz. Mindketten feltűnés nélkül igyekeztek elrejteni mindent, ami találkozásuk okára utalt. Nyoma sem maradhatott annak, hogy Rubio fizetni fog Samnak az angolban nyújtott segítségéért, és az oktatott nyelv volt az első, aminek el kellett tűnnie. – Sam ugyanolyan természetességgel göngyölte össze és csúsztatta zsebébe a Daily Mailt, amilyen természetes volt Rubio áttérése a spanyolra. A spanyolhoz való visszatérésüket másvalami is indokolta: az angol az üzlet nyelve volt, a spanyol viszont a barátság nyelvévé válhatott. Igen, a közöttük fennálló üzleti kapcsolatnak előbb barátsággá, aztán gyűlöletté kellett átváltoznia. Előbb a barátság, de miért? Azért, mert barátság nélkül (noha ez a kapcsolat bizonyára mindkettejüknek a legrövidebb barátságot jelentette, amilyet valaha is megéltek), nem léphettek tovább. Mindketten érezték, hogy meg kell szüntetniük a tanár és a diák közötti hierarchikus viszonyt, hogy egy pillanatra barátságot kell kötniük, hogy a következő pillanatban már gyűlölhessék egymást. Csak e villámgyors barátság változhatott át a Samban fellobbant gyűlöletté és Rubio sajnálkozó gesztusává (néhányszor összekulcsolta a kezét az asztal fölött). S csak ezután térhettek vissza az üzlethez, amely összehozta őket. Csak e megtorpanás után térhettek vissza az angol nyelvhez és a pénzhez, és ahhoz, hogy teljesen idegenek egymásnak. Muszáj volt összebarátkozniuk, mert enélkül egyikük se tudta volna megérteni, mi is történt közöttük voltaképp. Megállapodtak, hogy Polinának egyikük se mond semmit, Rubio pedig természetesen sose fog vele többé találkozni. Lehorgasztott fejjel, kezében pénztárcát tartogatva köszönt el Samtól. Nem nyújtott neki kezet. „Sajnálom,” mondta a földet nézve. Lassan, óvatosan csukta be mögötte az ajtót. – Aztán átsietett a lakáson, és a szobában, melynek ablakai az utcára néztek, eloltotta a villanyt. Leült a fotelba, ökölbe zárta a kezét, s könnyed mozdulattal a homlokára ütött. Ujjait továbbra is begörbítve csak a mutatóujját nyújtotta ki, szájára tette és kissé megemelte vele az orrát. Aztán szorosan összezárta ajkait, megvonta vállát és felállt. Odalépett Sam whiskyjéhez, és kiitta, ami a pohárban maradt. Rubio és Polina: mindketten bevágták Sam mögött az ajtót, miközben nem siettek sehova, de amint becsukódott az ajtó, Rubio kis híján megbotlott a rosszul lefektetett szőnyegben, Polina pedig rácsukta a kardigánjára az ajtót, mert sietett, hogy üldözőbe vegye a barátját. Rubio pedig nem tévedett: Sam valóban benézett az ő utcára nyíló ablakain.
Uploaded by | Barna Otilia |
Source of the quotation | Mindig más strandra vágyik |
|