Viewegh, Michal: II. Kvido naplójából (Z Kvidova deníku in Hungarian)

20. září 1968
Stěhujeme se do jakési Sázavy! Nikdo mi nedokázal srozumitelně říci proč. Řekli mi jenom, že jsem zmeškal začátek školního roku a že budu v Sázavě chodit ještě jeden rok do školky. Samé Jobovy zvěsti! Nikdo navíc přesně neví, kde ta Sázava je. Na mapě ČSSR jsme to nenašli. Otec řekl, že přinese zítra větší. Pořád si zpívá Kaťuši. Matka mlčí.

21. září 1968
Není to ani na té větší. Otec řekl, že přinese jednu ještě větší. Matka se hystericky smála a navrhovala mu, ať si půjčí od vojáků. Pokud ještě vůbec nějakou mají, dodala. Zeptal jsem se otce, proč mám jediným trhnutím zpřetrhat všechna citová pouta, která jsem si vůči Praze vytvořil. Protože jsem nechtěl čekat, až mě vyhodí z práce, řekl otec. Chtěl prý odejít sám. Jestli prý miluji Bruncvíka, umožní mi ho o víkendech navštěvovat. Připadalo mi, že se mi vysmívá.

22. září 1968
Otec i matka budou pracovat v sázavských sklárnách, kde se prý vyrábí světoznámé varné sklo pro domácnost a laboratoře. Budeme prý bydlet v podnikové vile s velkou prosklenou terasou a po práci se koupat v řece, která šumí hned pod okny, říkal otec. Pojedeme se tam prý zítra podívat. Matka se tvářila pochybovačně a říkala otci „Františku Hrubíne“. Řekla mi, že to tehdy nebylo žádný natáčení, ale normální okupace. Babička řekla, že to nebyla okupace, ale pogrom na turisty.

23. září 1968
Dneska jsme byli poprvé v Sázavě. Klášter ještě jakžtakž ujde, ale když jsem viděl to okolí, bylo mi jasné, že ti mniši tenkrát odešli zřejmě dobrovolně. Prohlédli jsme si s otcem tu podnikovou vilu. Líbilo se mi, že má v omítce různobarevná sklíčka. Matka zůstala sedět v autě. Řekl jsem jí, že se vila jmenuje DRÁBOVKA. Řekla, že to je pěkné jméno. Potom začalo pršet. Když jsem si v obchodě kupoval limonádu, zarazilo mě, že tu mají na regálech čokolády hned vedle mýdel a tak. Otec mi vysvětlil, že je to obchod se smíšeným zbožím, což prý je praktický nápad předbíhající v mnohém svou dobu, i když připouštěl, že ta leštěnka na nábytek v mrazicím boxu bude patrně omyl. Pršelo ovšem silněji, a tak jsme se běželi schovat do nejbližší restaurace. Běželi jsme skoro půl hodiny. Matka křičela, že řidič, který se bojí jezdit v dešti, potřebuje psychiatra. V restauraci byla spousta čundráků. V botách měli zasunuté polévkové lžíce, což mi připadalo vysloveně nehygienické. Otec s matkou se hádali, jestli je plakát VÝKUP KOŽEK modernistický nebo funkcionalistický. Když jsme snědli párky, přestalo pršet. Chtěl jsem jít, ale otec trval na tom, že počkáme, dokud neoschne vozovka. Matka si objednala rum. Chvíli pak zpívala společně s čundráky, ale při čtvrté písni se rozplakala. Když jsem se jí ptal, řekla mi, že ji rozesmutnil tklivý refrén TAK KOPNI DO TÝ BEDNY. V Praze nás otec držel hodinu násilím v parku, aby matka nevypadala uplakaně. Dědečkovi pak řekla, že Posázaví je vlahý kraj plný rázovitých milých lidí, nicméně že ona osobně ho bude odedneška považovat za Českou Sibiř.

29. září 1968
Dneska odpoledne jsme se stěhovali. Za okny Drábovky byla spousta cizích lidí. Matka řekla, že oba dva stěhováci musí být zřejmě ožralí, když nesou její postel na tu prosklenou terasu. Otec řekl, že je osočuje zcela neprávem, protože ona terasa bude skutečně naším dočasným domovem. Matka se na chodníku před vilou posadila do proutěného křesla a přibližně hodinu odtud pozorovala vlnky v řece. Potom mě vzala za ruku a řekla otci, že odjíždíme do Prahy. Otec řekl, že si vždycky přál oženit se s holkou do nepohody, ale že si - jak nyní vidí - zřejmě, vzal Pyšnou princeznu. Co prý má dělat inženýr Zvára, ptal se otec, který již třetí týden načerno bydlí i se svou snoubenkou v elektrickém transformátoru? Když se setmělo, matka mi řekla, že jí život s mým otcem stále víc připomíná Kanadskou noc.

30. září 1968
Terase je prosklená ze tří stran. Matka se včera styděla převléknout do pyžama. Tvrdila, že ji tím sklem pozorují stovky očí. Bylo mi jí trochu líto. Vlezl jsem si k ní pod peřinu a přitulil jsem se k jejímu baloňáku. Otec si četl knížky o skle.

1. října 1968
Začal říjen. Zeptal jsem se otce, co bude dělat, až nám sem ledový severák nafouká tři čtyři sněhové jazyky - odpověděl mi, že je vyluxuje. Někdy se ptám, zda je vůbec schopen být matce a mně alespoň trochu oporou. Buď si čte o skle, nebo si vyřezává ozdobné hole. Obyčejná píšťalka, o kterou jsem ho již několikrát slušně žádal, je ovšem zřejmě nad jeho síly. Pozítří jdou poprvé do práce a já do školky. Metafora je klíč ke skutečnosti. Čtu knížku o spisovatelství a pomáhám matce. Když se chce převléknout, musím jí postavit bunkr z matrací.

2. října 1968
Dneska jsme byli s otcem u řeky. Říkal, že potřebuje sehnat nějaké dřevo na vyřezávání. Zeptal jsem se ho, co má pořád s tím dřevem: Řekl mi, že je to materiál s vynikajícími psychohygienickými vlastnostmi, což prý lze v zemích východního bloku stěží docenit. Večer mi konečně udělal tu píšťalku. To to trvalo!

1968. szeptember 20.
Valami Sázavába költözünk. Senki nem képes értelmesen elmondani, hogy miért. Csak azt mondják, hogy lekéstem az iskolaév kezdetét, ezért Sázavában még egy évig előkészítőbe kell járnom. Csupa Hiób-hír. Ráadásul senki nem tudja pontosan, hol van ez a Sázava. A Csehszlovákia-térképen nem találtuk. Apa azt mondta, hogy holnap hoz egy nagyobbat. Mindig a Katyusát énekli. A mama hallgat.

1968. szeptember 21.
A nagyobbon sincs rajta. Apa azt mondta, hoz egy még nagyobbat. Mama hisztérikusan nevetett, és azt tanácsolta neki, hogy kölcsönözzön a katonáktól. Persze ha egyáltalán van még nekik, tette hozzá. Megkérdeztem apát, miért kell nekem egyetlen rántással elszakítanom minden érzékeny szálat, ami Prágával összeköt. Mert nem akarom megvárni, míg kidobnak az állásomból, mondta apa. Állítólag maga akart menni. Ha szeretem Bruncvíkot, állítólag meglátogathatom hétvégenként. Úgy tűnt nekem, hogy kinevet.

1968. szeptember 22.
Anya és apa a sázavai üveggyárban fognak dolgozni, ahol az állítólag világhírű tűzálló üveget gyártják a háztartások és a laboratóriumok számára. Állítólag a gyár villájában fogunk lakni, aminek szép nagy üvegezett terasza van, és munka után úszunk majd a folyóban, ami épp az ablak alatt hömpölyög, mondta apa. Holnap odavegyünk megnézni. Anya kétkedő arcot vágott, és „Ó, te František Hrubín”*-nak szólította apát. Nekem pedig elmondta, hogy az a dolog nem forgatás volt, hanem egy normális megszállás. A nagymartra azt mondta, hogy nem megszállás volt, hanem pogrom a turisták ellen.

1968. szeptember 23.
Ma voltunk először Sázavában. A kolostor meg úgy-ahogy elmegy, de a környéket látva világos lett, hogy a szerzetesek önként hagyták el. Apával megnéztük az üzemi villát. Tetszett, hogy a vakolatban színes üvegcserepek vannak. Mama az autóban maradt. Mondtam neki, hogy a villát Drábovkártak hívják. Azt mondta, szép név. Aztán esni kezdett. Mikor a boltban limonádét vettem, meghökkentett, hogy a csokoládéspult éppen a szappan és hasonlók mellett vart. Apa elmagyarázta, hogy ez egy vegyes árukat tartó bolt, ami állítótag korát megelőzően praktikus ötlet, bár megengedte, hogy a bútorfényező a hűtőládában valószínűleg tévedés lesz. Egyre jobbam esett, úgyhogy futnunk kellett, hogy beérjünk az első étterembe. Majdnem félórát szaladtunk. Anya kiabált, hogy az a sofőr, aki nem mer esőben vezetni, pszichiáterre szorul. Az étteremben csupa csundrák** ült. A leveseskanál a cipőjükbe volt dugva, ami nem tűnt kifejezetten higiénikusnak. Apa azon vitatkozott anyával, hogy a Bőrfelvásárlás-plakát modernista vagy funkcionalista. Mire megettük a virslit, elállt az eső. Menni akartam, de apa ragaszkodott hozzá, hogy kivárjak, míg felszárad az úttest. Anya rumot rendelt magának. Pár perc múlva együtt énekelt a csundrákokkal, de a negyedik dalnál elsírta magát. Mikor kérdeztem, azt mondta, hogy a Rúgd már ki alólam a dobozt című dal meghatóan bús refrénjétől szomorodott el. Prágában apa egy óráig erőszakkal lent tartott minket a parkban, míg anyán már nem látszott, hogy ki van sírva a szeme. A nagyapának anya már azt mondta, hogy Sázava környéke bensőséges táj, jellegzetesen kedves emberekkel, mindazonáltal mától kezdve személy szerint ezt fogja a Cseh Szibériának tartani.

1968. szeptember 29.
Ma délután költözködtünk. A Drábovka ablakai mögött rengeteg idegen ember volt. Anya azt mondta, hogy mind a két költöztető munkásnak részegnek kell lennie, ha az ágyát odateszik az üvegezett teraszra. Apa azt mondta, hogy jogtalanul szapulja őket, mert valóban ez a terasz lesz ideiglenesen az otthonunk. Anya erre leült egy fonott karosszékbe a villa előtt a járdán, és közel egy órán át nézte a folyót. Aztán kézen fogott engem, és mondta apának, hogy visszamegyünk Prágába. Apa azt mondta, mindig arra vágyott, hogy zord körülmények között kezdje az életét ifjú hitvesével, de most látja, hogy a Gőgös Hercegnőt vette el. Mit kéne például Zvára mérnöknek csinálnia, aki már harmadik hete feketén lakik a menyasszonyával egy transzformátorházban? Mikor alkonyodott, anya azt mondta nekem, hogy az élet apámmal április elsejére emlékezteti.

1968. szeptember 30.
A terasz három oldalról üvegezett. Anya tegnap szégyellt pizsamába átöltözeti. Azt állította, hogy az üvegen át száz szempár figyeli. Kicsit sajnáltam. Bebújtam mellé a paplan alá, és odasimultam a ballonkabátjához. Apa könyveket olvasott az üveggyártásról.

1968. október l.
Elkezdődött az október. Megkérdeztem apát, mit fogunk csinálni, ha a jeges északi szél befújja majd a havat ide. Azt mondta, hogy kiporszívózza. Néha kétséges, hogy egyáltalán képes lenne-e anyának és nekem egy kicsit is a támaszunk lenni. Vagy az üvegről olvas, vagy díszes botokat farag. Egy közönséges kis síp, amire már annyiszor kértem, meghaladja az erejét. Holnapután mennek először munkába, én meg az iskolai előkészítőbe. A metafora kulcs a valósághoz. Olvasok egy könyvet az írói mesterségről, és segítek a mamának. Mikor át akar öltözni, bunkert kell építenem neki a matracokból.

1968. október 2.
Ma lementünk apával a folyóhoz. Azt mondta, valami fát kell szereznie a faragáshoz. Kérdeztem tőle, hogy mit akar folyton ezzel a fával. Azt mondta, hogy ennek az anyagnak remek pszicho-higiéniai tulajdonságai vannak, amit állítólag a keleti blokkban nem értékelnek kellőképpen. Este végre megcsinálta a sípot. Hát kellett várni egy ideig!

* František Hrubín (1910-71), cseh költő, mesegyűjtő és -író.
** Jellegzetes, katonai egyenruhához hasonló öltözéket viselő természetjáró.