Sládek, Josef Václav: Az élet könyve (Kniha života in Hungarian)

Jest život milá kniha, kterou čteme;
ať ta, neb ta, — je každá nejdražší
tomu, kdo čte; ji rádi nezavřeme
o vůli své a čtení unáší
nás tak, že vše, co kolem, jenom bývá
jak šumný zvuk, jenž v ucho doráží
a v duši nevejde; tak duše splývá
s tím dějem povídky — a neváží,
jak den a hodiny se zvolna snují.
A zatím venku stíny poletují
a světnice se plní soumrakem
a písmo se nám míhá před zrakem;
a setmí se. My víme: Večer spěje —
a odkládáme knihu s povzdechem.
A nikdo nedočet’ se konce děje.

Az élet drága könyv, mit olvasunk mi,
Kiki a maga könyvét, és az őt
Lenyűgözi, hogy nem lehet becsukni,
Letenni nem lehet, mert úgy leköt,
Hogy körülöttünk minden csupa puszta
Zavaros zajként üti meg fülünk,
A lelkünkhöz nem ér; az összehúzva
Magát issza be, mi mesébe tűnt,
Nem bánja, órák, napok mint szövődnek.
Odakint közben árnya lesz a ködnek,
Az alkonyat minden szobát betölt,
Az írás összefolyt szemünk előtt;
Est közelg. Tudjuk, most kell visszatenni
A könyvet, csak még becsukjuk előbb.
És nem ért a mese végére senki.