Sládek, Josef Václav: Óra (Hodiny in Hungarian)

„Dal jsem vás volat, dal jsem vám plat
za každý úder tepnový, -
co zevlujete napořád?
Přec dím, že vám chci všechno dát,
a žádný z vás mi nepoví,
jak dlouho ještě budu umírat!“

A na hodiny upřel hled,
hodiny zvolna v sled a sled
se pošinuly o minut pět.

„Ten parní stroj ať zastaví!
Ten skřípot kol mi řeže v sluch,
toť sama věčnost rozpráví
z té litinové ohavy,
pryč s parou, čoudem, chci mít vzduch!“

A na hodiny upřel hled,
hodiny zvolna v sled a sled
se pošinuly o minut pět.

„Ten stroj, - nu, jen ho nechte jít, -
jen minutu chci oddechu,
tam od těch hodin chci mít klid! –
Což ty nemůže nikdo zastavit,
či popohnat je ku spěchu?!“

A na hodiny upřel hled,
hodiny zvolna v sled a sled
se pošinuly a minut pět.

„Kde že můj syn? - již od včíra
sem nepřišel; - aj, vesele
tam není, kde se umírá...
Teď někdo dveře otvírá,
kdože mu přístup odpírá? –
Aj, - pusťte mi sem přítele!“

A ku dveřím teď upřel hled
a ku hodinám zase zpět:
„Těch lidí bylo tolik set...!“

A starý Brožek tich a bled
se k nemocného loži sklonil:
„Nuž, pane, za těch minut pět,
jež jste co den postrčil zpět,
by zvonek z práce pozděj zvonil,
- mnou dávají vám všichni odpouštět...“

„Hívattalak, és - nem is olcsón,
minden érverésért fizettem –
Akkor mit bámészkodtok folyton?
Mindent megadok, hogyha mondom!
Mért nem mondja meg egyiketek sem,
meddig kell még így haldokolnom?”

S az óraszámlapot nézi merően...
A mutató, csöppet sem sietősen,
öt percet tolódott előre.

„Álljon meg a gép, az a gőzmasina!
A kerékcsikorgás megsüketít!
Ha e vas-szörny szól: mint az öröklét maga...
Félre füst, gőz! Levegőt, levegőt!”

S az óraszámlapot nézi merően...
A mutató, csöppet sem sietősen,
öt percet tolódott előre.

„A gép - no, a gép, járjon tovább -,
csak egy kis nyugtom végre lehetne
attól az órától legalább!
Hát nincs, aki valamit tehetne,
hogy az megállna vagy - sietne?”

S az óraszámlapot nézi merően...
A mutató, csöppet sem sietősen
öt percet tolódott előre.

„Hol a fiam? Tegnap, ha láttam
utoljára; no persze, persze,
a haldoklás nem megy vidáman...
De most - kopognak! Rajta, bátran!
Nem nyitni kinek lenne mersze?
Eresszétek be a barátom!”

S a nyíló ajtót nézi erősen,
aztán megint az órát, merően:
„Sok száz ember volt - érkezőben...”

S a vén Brožek sápadtan, csendben
hajol a beteg fölébe:
- Uram, azt a napi öt percet,
mellyel az órát visszatekerted,
hogy később legyen „munka-vége”:
hogy megbocsátják, küldtek engem...