This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Opolský, Jan: Hory

Portre of Opolský, Jan

Hory (Czech)

Ten divný kraj, kde horský vítr fouká
a pýrů podeschlých je plna chudá louka
i myších nor,
kde obilí jen sporé klasy metá,
hruď země zdá se od dávna být kleta,
sám boží tvor.

Kde les je oblast vyloučená z žití,
směs mrtvolná se z dechu jeho cítí
a zánik svic,
mok všech ran světa, slanost slzí žravá
kde místo vůně šerem vyvětrává
z hub, pryskyřic.

Kde zeje tůň, v níž živočicha není,
jíž hladinu jak onyx černý mění
jen šera vliv,
kde datel ve kmen vydoutnalý tesá,
jak kopal hrob by mrtvé duši lesa,
sám z trestu živ.

Ten divný kraj a lidé příkří, suší,
o nevlídné a nepřístupné duši,
již halí stín,
tak zamlklí a v kontemplaci svadlí,
již stojí však, kde jiní by už padli
kams do hlubin.

Ten divný kout, kraj zakrslin a kleče,
kde křemením slap křišťálový teče
a jehož břeh
je nahý, fádní, bez rokytí, květů
a šepce tutéž monotonní větu,
mdlou pro poslech.

Kde nad vším všudy tane vláda hlucha,
ni nedotkne se v zjemnělosti ucha
van zvučných sil,
ba zdá se téměř, že by bylo lépe,
bys v prsou srdce zvonící a slepé
též nenosil.

A kde jsou sivé, k zemi stisklé chaty,
jež bída hlídá, červivými vraty
z nich hledíc ven;
co oběť plachou, polapenou v síti
stav tkalcovský je tupě slyšet bíti
co noc, co den.

Kde léta krátká, předlouhé jsou zimy,
pár chvilek jen pod stromy rozkvetlými
lze ztrávit snad
a srdce zdá se právo k tomu míti,
jen prahnout suše po smyslném žití,
ne milovat...
   
   
(19... ?)



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationhttps://www.petr-fabian.cz/zapomenute/opolsky/opolsky.pdf

Hegyek (Hungarian)

E bizarr táj, hol örök hegyi szél jár,
hol egérlyuggatta, tarackkal teli rét vár
mindenfelé,
hol csak sovány kalászt nevel a búza,
az átok földjét még az ág is húzza,
az Istené.

Hol nem az élet lakhelye az erdő,
a lélegzete hulla bűze, fertő,
mérges, hamis,
világsebeknek gennye, könnye csobban,
illat helyett vakhomályt lehel ottan
a gyanta is.

Hol vízmély ásít, nincs lent lény mi éli
s színét fekete onyxra cseréli
az éj, mi kél;
hol reves fába rossz odvat a harkály:
az erdő lelkének űr-ravatalt váj;
átok, hogy él.

Bizarr a táj s a nép mogorva abban,
megközelíthetetlen, faragatlan,
a lelken árny,
de áll, bár hervad kontemplációba,
mindenki más már mélybe hullott volna,
mind, valahány.

E furcsa hely, görbe a háta, térdel,
hol kvarcon zúgó zúg kristályvizével
s a partvonal
pucér, fád, semmi virág, semmi szikla,
egy monotón szót mormol egyre vissza;
alélt a dal.

Hol minden felett honol a süketség,
kifinomult fülekbe nem remeg rég
akkord, se nesz,
sőt azt gondolnád, sokkal többet érne,
ha kebledben zengő s vak szív nem élne,
hisz porba vesz.

Hol szederjes színű viskók lapulnak,
nyomor jut nekik, szú a kertkapuknak,
mind egyre megy:
mint megkötözött áldozati állat
a szövőszék részei rúgkapálnak,
éj, nappal egy.

Hol röpke nyár jön végtelen telekre,
nyílik virág de máris leperegne,
hogy ne legyen,
s a szívnek mintha más nem volna vágya,
mint érzékiség sivár rideg ágya,
nem szerelem...



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationsaját fordítás

minimap