Borkovec, Petr: Egy kosár paradicsom (Rajčata in Hungarian)

Říkala, že se propadl hrob. 
To musela prasknout ta rakev, řekla. 
Řekla, že pět koleček písku bylo málo. 
Ale vlastně řekla -- ty nevidíš, že klesl hrob, 
nejsi tady, abys řekl, to ta rakev. 
Nezasypal jsi to. 

Přivezla jsem ti naše rajský, řekla, 
chutnají úplně jinak. 
Ale vlastně řekla to své -- nevíš, kudy domů. 
Chutnáš jinak, řekla. 

Rovnal jsem těch šestnáct výčitek, znamení, svědků
na meziokní nad sklepními schody, 
s jednou nohou ve vzduchu
bral splasklé a vypoulené skvrny. 

Pokládal je, zelenobílá rajčata
s bledě červenými klíny, plná kazů, 
v závanech tělové teploty
a dbal, pomalý, lehký a pečlivý, 
aby se nedotýkala a abych každé 
zvedl a pustil alespoň dvakrát.

Elmesélte, hogy besüppedt a sír.
A koporsó nyilván beszakadhatott.
Elmesélte, hogy öt vödör homok is kevés volt.
De voltaképp mást mondott – nem vagy itt, mit neked
a sír, nem törődsz a beszakadó koporsóval.
A gödröt se te töltöd fel.

Hoztam a paradicsomunkból, mondta,
rá fogsz ismerni az ízére.
De ez is mást jelentett – nem jársz haza,
már terád nem ismerni rád.

Kiraktam szépen ezt a tizenhat szemrehányást, visszajelzést, szemtanút
sorban a pincelejáró ablakdeszkájára,
fél lábbal a levegőben
helyeztem el ezeket domborodó foltokat.

Kipakoltam a zöldesfehér paradicsomot,
csak a hibákat futotta körbe egy kis szín,
ügyeltem rá, össze ne ütődjenek,
hogy a testek melegének áramlása beérlelje őket.
Mindegyiket legalább kétszer
kézbevettem és leraktam.