This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Březina, Otokar: Viperafészkek (Doupata hadů in Hungarian)

Portre of Březina, Otokar

Doupata hadů (Czech)

Skryté své zahrady viděl jsem v slavnostech července
                                                                         kvést,
v blankytů etherná loubí se slétlo tisíce tajemných ptáků;

na květech zrosených nechaly půlnoci nejsladší úsměvy
                                                                         hvězd,
a jako koberec pro sny, v plamenech záhony máku.




Dalekou cestu jsem konal, neznámý navštívil svět,

nesčetné duše jsem objal, z nesčetných zraků tvá  
                                                               tajemství čet’,
a unaven milostí vrátil se do svých ukrytých sadů:

klenbami hořící síry kouřil se blankyt, žíravě bled,

a všechny mé záhony květů se změnily v doupata hadů.

     

       

       
Před kroky mými se vztýčili, otravné prameny syčící tmou,

na stvolech, zmítaných vichřicí hlubin, nestvůrné hlavy jim
                                                                          kvetly;
v tělo mé vrůstali, vůli mi spoutali hadí svou suggescí zlou,

a v zraky mé z nehybných očí svých stříkali sinými světly.




Tu svaté tvé vzpomínky v duši mi prolétla zvěst,

nádhera moří tvých, tajemství nocí tvých, sláva tvých cest:

blankyt jak brána se otevřel, od jihu letělo tisíce ptáků;

tvé magické jméno jsem vyslovil — a v úsměvu hvězd,

koberec pro sny, přede mnou ležely záhony růží a máku.



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationhttps://cs.wikisource.org/wiki/ Stavitel%C3%A9_chr%C3% A1mu/Doupata_had%C5%AF

Viperafészkek (Hungarian)

Elrejtett kertjeim július teljében öltöttek ünnepi mezt,

azúrok árkádja alá titokzat-madarak ezrei szálltak;

szirmoknak csillagok mosolyát adták az éjfelek, éteri
                                                                        neszt,
és, szőnyegnek álmok elébe, lángot a virágágyaknak:
                                                                  a máknak.


   
Távoli utat követtem, senkitől nemismert világba vitt,

számtalan lelket öleltem, olvastam számtalan szemből a te
                                                                       titkaid,
és malasztba-fáradtan visszatértem, hogy kertjeim
                                                          mélyére nézzek:
kénfüstös boltozatokban láng volt az azúr, mit ön-szele
                                                                            szít,
s a neveltem virágok ágyai lettek mind viperafészkek.




Lépteim elébe kiálltak, mérgező szökőkút, sötétet sziszegni
                                                                              jó,
mélységek orkánja cibálta szárakon virágzó szörnyfejü
                                                                       lények;
testembe kúsztanak, gúzsbakötötte az akaratom kusza
                                                                szuggesztió,
és kidülledt szemükből szemembe szökkentek szederjes
                                                                       fények.

     


S most éreztem, szentséges emléked lelkemben suttogni
                                                                           kezd,
hogy szépek a mélyeid, rejtélyek éjeid, útjaid dicsfénye
                                                                           rezg:
azúrod kapuként feltárult, délről a madarak ezrei szálltak;

mágikus nevedet kimondtam – és hallottam éteri neszt,

szőnyegnek álmok elébe, lobogtak előttem sorai rózsáknak
                                                                    s máknak.



Uploaded byEfraim Israel
PublisherEurópa Könyvkiaqdó
Source of the quotationOtokar Březina: Rejtett történelem
Bookpage (from–to)62
Publication date

minimap