Rúfus, Milan: Gyönyörűség (Krása Magyar nyelven)

Kto povie, prečo
si bojovníci maľovali štíty.

Kto povie kráse,
jak hlboko je v nás?

„Tak hlboko,
tak hlboko, že smrť
plašíme tebou ako kohútom.

Neopúšťaj vo svete, zamknutom
na všetky štyri strany, básnika.

Neukazuj mu straku na kole.
Hniezdočko reči, plné lesklého...“

Smutno je s ním, smutno je bez neho.

Ki árulja el, hogy miért
festették vértjeiket a harcosok.

Ki mondja el neked szépség,
hogy bennünk mily mélyen élsz?

„Oly mélyen,
oly mérhetetlenül, hogy az elmúlást
kakasként riogatjuk veled.

Ne hagyd el a négy világtáj
kapui közé zárt költőt.

Ne mutass neki szarkát csőre között gyűrűt tartva.
Fészeknyi beszédet, csupa csillogót…“

Fájdalmas vele, fájdalmas nélküle.