Szymborska, Wisława: Nővérdicsérő (Pochwała siostry Magyar nyelven)

Moja siostra nie pisze wierszy 
i chyba już nie zacznie nagle pisać wierszy. 
Ma to po matce, która nie pisała wierszy, 
oraz po ojcu, który też ;nie pisał wierszy. 
Pod dachem mojej siostry czuję się bezpieczna: 
mąż siostry za nic w świecie nie pisałby wierszy. 
I choć to brzmi jak utwór Adama Macedońskiego, 
nikt z krewnych nie zajmuje się pisaniem wierszy. 

W szufladach mojej siostry nie ma dawnych wierszy 
ani w torebce napisanych świeżo. 
A kiedy siostra zaprasza na obiad, 
to wiem, że nie w zamiarze czytania mi wierszy. 
Jej zupy są wyborne bez premedytacji, 
a kawa nie rozlewa się na rękopisy. 

W wielu rodzinach nikt nie pisze wierszy, 
ale jak już - to rzadko jedna tylko osoba. 
Czasem poezja spływa kaskadami pokoleń, 
co stwarza groźne wiry w uczuciach wzajemnych. 

Moja siostra uprawia niezłą prozę mówioną, 
a całe jej pisarstwo to widokówki z urlopu, 
z tekstem obiecującym to samo każdego roku: 
że jak wróci, 
to wszystko 
wszystko 
wszystko opowie. 

A nővérem nem ír verseket,
és már aligha kezd el hirtelen verseket írni.
Anyától örökölte, aki nem írt verseket,
és apától, aki szintén nem írt verseket.
A nővérem házában biztonságban vagyok:
a nővérem férje a világért sem írna verseket.
És bár úgy hangzik ez, mint egy újmódi vers,
a rokonok közül versekkel senki sem foglalkozik.
 
A nővérem fiókjaiban nincsenek régi versek,
sem a retiküljében újak.
És mikor nővérem meghív ebédre,
tudom, hogy nem akar verseket felolvasni nekem.
Levesei hátsó szándék nélkül finomak,
és a kávé nem kéziratokra dől ki.
 
Sok családban verseket senki sem ír,
viszont ha mégis - ritkán csak egy személy.
A költészet néha nemzedékek vízlépcsőin zubog,
ami szörnyű és kölcsönös érzelmi viharokat vált ki.
 
A nővérem egész jó prózában beszél,
de írásművészete nyaralásból küldött képeslapokra szorítkozik,
szövegük minden évben ugyanazt ígéri:
ha megjövök,
mindent
mindent
mindent elmesélek.