hogy utoljára írok, azt ne csodáld, szívem,
én nem leszek soha az a másik nő,
az a férjtolvaj, az az aparabló,
a titokba kúrt fiatal szerető,
akit az elhagyott feleségek átkoznak este, mikor
magányosan fürdetik a gyerekeket,
aki bebújik a hitvesi ágy vánkosai közé,
és miatta tegnap, ma és holnap se lehet...
inkább kamion leszek, aki elüti az időt,
ami nélküled vánszorog az úton át,
és meg sem állok, csak fizetem a vámot,
ha jön a határ, és hajtok tovább.
biztonságban elviszem a rakományomat,
és titokban olvasom a leveleket,
hogy hiányozni fogsz, azt nem tagadom le szívem,
de van, amit az ember már mégsem tehet.
és most legyek akár áldott, akár megátkozott,
az ímélcímem mától megváltozott.
