Mióta készülök, hogy elmondjam neked,
amit csak sejtenél, amit nem lehet.
(Mindenkinek és senkinek.) Ami nem több, csupán
készülődés vagy készenlét, hogy egyszer talán...
Mert amit lehet, talán nem érdemes,
leporolni a (vélt vagy valós) lényeget,
csak összefűzni sok-sok kicsi részletet,
cserélgetni az épp meglévő készletet.
Mit is mondhatnék, ha fárasztó volt a nap,
ülünk a kádban, két kopott ruhadarab
mosás közben, ázatag, összetartanak
a szépen szakadozgató haboldalak.
Miként ha álomba boruló nyírfaág,
kezed hanyatlóban, és külön párna vár,
de ettől még nem vagy teljesen más világ,
hiába nem tudok beszélni most veled,
elhallgat a vers is, álmosan, nélküled.
