Kukorelly Endre: Potem trochę mniej będę chodzić (Kicsit majd kevesebbet járkálok Lengyel nyelven)
Kicsit majd kevesebbet járkálok (Magyar)Esett az eső, vagy valamivel előbb zártak be, vagy előbb még is nem kellett vinni tőrt, legelső alkalommal még nem volt tőröm, nem vettük meg, iszonyúan zuhogott, és mire odaértünk az apámmal, már bezárt a sportszerbolt, úgy mentem vívni, hogy nem volt tőröm, mindenkinek volt, csak nekem nem, lehet, hogy másoknak se, lehet, hogy volt, akinek nem volt, rajtam kívül is, én mindenesetre úgy emlékszem, hogy csak nekem nem volt, na mindegy, teljesen fölösleges egyébként, anélkül ment az edzés, legalábbis az elején, vagy ha már van tőröd, vettek neked, akkor megfoghatod, végül is nem probléma, ugyanazokat a mozdulatokat kell gyakorolni, akár van nálad tőr, akár nincs, ugyanaz a hülyeség megy, persze igazából nem hülyeség, csak úgy mondom, azt kellett csinálni, ugyanazokkal a mozdulatokkal, mégis, hogy nézel ki, amikor kitörsz minden nélkül, úgy értem, hogy fegyver nélkül gyakorold a kitörést, betanulod, aztán megy a gyakorlás a végtelenségig, viszont második alkalommal már lett tőröm, meglett, megint elmentünk abba a sportszerboltba a körút és a már elfelejtettem, milyen utca sarkára, azt hiszem, Király, direkt úgy, hogy még biztos nyitva legyenek, és vettünk nekem végre egy nagyon szép gyakorló tőrt, szépen tudott görbülni, bármit megszúrsz, elgörbül, de aztán visszaáll, egyből visszapattan, közben rezeg hozzá, nagy a rezgés, olyan, mint a Robin Hood című televíziós sorozatban, csak ott nem görbül, hanem behatol, vagy pedig úgy csinálnak, mintha behatolna, irtó ügyesen, semmit se veszel észre, hogy hol hatolt be, hol nem, olyan, mintha tényleg átdöfné, pedig csak a hóna alá ment, vagy összecsúszott, van olyan tőr is, amelyik összecsúszik, bele valami tokba, és aztán nyomban következik a halálsikoly, kész, már meg is halt az illető színész, ott fetreng, pedig igaziból nem, mert van egy olyan gomb a penge végén, az megakadályozza az átdöfést, ha nem lenne gomb, hegyes volna a tőr, átszúrná, akkor nem hajolna el, tényleg behatolna, átdöfné az ipsét, de nem döfi át, jó konstrukció, csúszkálós meg hajladozós, nekem hajladozós volt, hajlékony, ilyet vettünk a Körúton, a Majakovszkij magasságában, ezt vittem edzésre, mondjuk ez volt a legjobb az egészben, vinni a tőrt, megy szépen az ember a fegyverével az Izabella utcában mint Robin Hood, jönne az ellenség, egyből át volna szúrva, dacára a gombnak, dacára annak, hogy a penge végén van egy gomb, kár, hogy nem voltak csajok, mentem a fegyveremmel, jól néztem ki szerintem, nem voltak az edzésen lányok, és nem volt labda se, nem futball-edzés, hanem vívóedzés, az egyik gyerek behozott egy gumilabdát, és edzés előtt nekikezdtünk focizni, az az igazság, hogy inkább fociztunk volna, mindenki futballozni akart, és már kezdtünk piszokul belemelegedni, amikor bejött az edző, és kurvára lebaszott minket, hogy mi ez, mi folyik itt, pedig semmi se folyt, csak fociztunk, elvette a labdát, ez vívóedzés, üvöltötte, vívóterem, világos, üvöltött, nem tudom, hogy aztán visszaadta-e, mármint hogy a lasztit annak a gyereknek, és akkor kitörés, egész edzésen a kitörést gyakoroltuk, utána alig álltam a lábamon, másnap alig bírtam fölkelni, nekem ehhez nincs semmi kedvem, a kitöréshez, mondtam az apámnak, mondtam neki, hogy mi van, azt, hogy nincs kedvem, hát mihez van kedved, kérdezte, nem tudom, miért kérdezget, nagyon jól tudja, hogy mihez van kedven, a vívás komoly dolog, mondta, hát az lehet, hogy komoly, tényleg jó volt a fegyver, jó volt benne, hogy volt fegyverem, így mentem nagy komolyan a Vörösmarty utcán, vagy Izabella, vagy mégis Vörösmarty, mert ott grasszáltak a Simonyiék, akiktől mindenki félt, beleértve engem, Vörösmarty utcai galeri, és az volt, hogy úgy már nem féltem, amikor vittem magammal a hónom alatt a tőrömet, akkor nem féltem egy csöppet se, hanem direkt este nyolckor vagy mikor, edzés után a Vörösmartyn jöttem hazafelé, és arra gondoltam, hogy na most, baszd meg, most gyere, Simonyi, most nem mersz, mert szekond, szerkl, kitörés, és készen vagy, de persze nem jött a Simonyi, egyik csávó se, az apám pedig azt mondta, hogy jól van, elmegyünk a már nem tudom mi volt a hivatalos neve, toborzó vagy válogató, elmegyünk a Fradi futball-toborzójára, és el is vitt, és az is kicsit megváltoztatta az életem. Beálltak újabb változások. Így változik, most nem sorolom, biztos mind nem is találnám el. Én nem találtam ki semmit sem egészen, és azok se engem. A vívótőröm még sokáig megvolt, egy szekrény mögött tároltam a sarokban. Néha elővettem, kis robinhúdozás, aztán egyszer levittem a pincébe, nem tudom, miért. Nem tudom, mit lehetett volna kezdeni vele. Aztán egyszer eltűnt onnan, kidobtuk vagy mi, ez is egy lehetséges változat.
|
Potem trochę mniej będę chodzić (Lengyel)Padał deszcz, trochę wcześniej zamknęli albo
wcześniej floret był niepotrzebny, za pierwszym razem nie miałem floretu, nie kupiliśmy go, straszliwie lało, i kiedyśmy z ojcem tam dotarli, sklep ze sprzętem był już zamknięty, poszedłem na szermierkę bez floretu, wszyscy mieli, a ja nie, możliwe, że inni też nie mieli, możliwe, że ktoś, oprócz mnie, też nie miał, ja w każdym razie pamiętam, że tylko ja nie miałem, mniejsza o to, zresztą był niepotrzebny, trenowaliśmy bez floretów, przynajmniej na początku, ale jeśli już miałeś, kupiłeś sobie floret, mogłeś go trzymać, w końcu to żaden problem, trzeba ćwiczyć te same ruchy, z floretem czy bez floretu, takie same wygłupy, właściwie to żadne wygłupy, tak tylko mówię, trzeba było wykonywać te same ruchy, ale jak to wygląda, kiedy bez niczego, znaczy bez broni, robisz wypady, wyuczysz się czegoś, a potem bez końca ćwiczysz, ale za drugim razem już miałem floret, kupiłem go, znów poszliśmy do sportowego na rogu Körut i nie pamiętam już jakiej ulicy, chyba Királya, specjalnie tak, żeby na pewno było otwarte, i wreszcie kupiliśmy bardzo ładny ćwiczebny floret, pięknie się zginał, trafiasz w coś, a on się zgina i zaraz prostuje, i drży, wpada w drżenie jak szpada w serialu telewizyjnym Robin Hood, tylko tam się nie zgina, ale wbija, albo tylko udają, że się wbija, strasznie zręcznie, w ogóle nie widzisz, gdzie się wbija, gdzie nie, jakby naprawdę kogoś przebijała, a ona tylko wsuwa się pod ramię, albo się ześlizguje, są też szpady, które się wsuwają do takiej pochwy, i zaraz potem rozlega się śmiertelny krzyk, koniec, aktor pada na ziemię i umiera, ale tak na niby, bo na końcu ostrza szpada ma gałkę, więc nie może się wbić, gdyby nie ta gałka, szpada byłaby ostra, przebiłaby człowieka, nie zgięłaby się, tylko wbiła naprawdę, przebiłaby, a tak nie przebija, mają dobrą konstrukcję, jedne się zginają inne ześlizgują, mój floret się zginał, był giętki, kupiliśmy go na Körút, na wysokości ulicy Majakowskiego, kupiłem go, żeby trenować, chyba najlepsze w tym wszystkim było noszenie floretu, idzie sobie człowiek z bronią, po ulicy Izabelli jak Robin Hood, gdyby pojawił się wróg, natychmiast zostałby przebity, mimo gałki, mimo że na końcu ostrza jest gałka, szkoda, że nie było dziewczyn, szedłem z bronią, według mnie fajnie wyglądałem, na treningach nie było dziewczyn, i nie było piłki, chodziliśmy na szermierkę, nie na piłkę nożną, jeden chłopak przyniósł raz gumową piłkę, przed treningiem zaczęliśmy kopać, tak naprawdę woleliśmy grać w nogę, wszyscy chcieli, i już byliśmy nieźle napaleni, kiedy wszedł trener i strasznie nas opierdolił, co to jest, co się tutaj dzieje, a przecież nic się nie działo, my tylko graliśmy w nogę, zabrał nam piłkę, to szermierka, wrzeszczał, to sala do szermierki, jasne, wrzeszczał, nie wiem, czy ją potem oddał, znaczy piłkę, temu chłopakowi, i przez cały trening ćwiczyliśmy wypady, ledwie się później trzymałem na nogach, a rano ledwie wstałem z łóżka, ja w ogóle nie mam na to ochoty, na te wypady, powiedziałem ojcu, powiedziałem mu, jak jest, że nie mam ochoty, a na co masz ochotę, spytał, nie wiem, po co pyta, dobrze wie, na co mam ochotę, szermierka to poważna sprawa, rzekł, możliwe, że poważna, naprawdę fajnie było z bronią, fajnie było, że miałem broń, szedłem sobie poważnie ulicą Vörösmartyego albo Izabelli, a może jednak Vörösmartyego, bo tam grasowała banda Simonyich, której wszyscy się bali, łącznie ze mną, chłopaki z ulicy Vörösmartyego, i wtedy już się tak nie bałem, niosłem pod pachą floret, nie bałem się ani trochę, tylko punkt ósma wieczorem, chyba, po treningu szedłem sobie do domu ulicą Vörösmartyego, i myślałem, że teraz, kurna, podejdź no Simonyi, teraz nie masz odwagi, bo prima, tercja, atak i po tobie, ale oczywiście Simonyi nie podszedł, żaden z chłopaków, a mój ojciec powiedział, no dobrze, pójdziemy, już nie pamiętam, jak się to oficjalnie nazywa, werbownik czy selekcjoner, pójdziemy do selekcjonera drużyny Fradi, i poszliśmy, to także trochę odmieniło moje życie. Przyszły inne zmiany. Tak się zmienia – co, teraz nie wymienię, zresztą wszystkiego i tak bym nie umiał. Właściwie to niczego do końca nie odkryłem, nic nie odkryło mnie. Jeszcze długo trzymałem w domu floret, w kącie za szafą, czasem brałem go stamtąd i fechtowałem, a pewnego dnia zniosłem do piwnicy, nie wiem, dlaczego. Nie wiedziałem, co z nim zrobić. I nagle przepadł, wyrzucili go czy co, to jedna z możliwych wersji. |