Harmincnégy éves lettem én:
nem bódít versen vett remény,
se bű,
se báj.
A mennybolt menten rámborúl:
nem éltem jól, sem jámborúl,
csupán
bután.
Mint kínom égő ékezet,
lobog világom: létezek !
Enyém
e fény !
Hallom: vagyok, mert nem vagyok,
hisz bennem nem rág, nem ragyog
serény
erény…
Azt mondják, arcom régi maszk:
miért is vágok én grimaszt,
ha kell,
ha nem ?
Divatbölcs egy sem érti tán:
helyettök lettem én vidám
iszony.
Bizony.
Magamnak túl nehéz terű
vagyok - nem vált meg vers, se bű,
se báj.
Sebaj.
