Nagy Horváth Ilona: Hé, te ott...

Hé,
te ott,
a falak
mellett,

tarkódra rivall a
fény,
ahogy bizonytalan-puhán
lépted surran,
s a járda pecsétes
kövére taposod
az előtántorgó
reggel
vézna kincseit.

A kor fakó,
és hallom még
a kormos éjszakákat,
felderengsz,
ahogy a sínek
között
sorsod keresed.

Papírzacskóba
csomagolt színház
játssza őrült
darabod.

Sarkadban
nyughatatlansággal
magad vagy
a rémület,
kevés vagyok.
De te, ott a fal
mellett,
dobd el a semmid,
káprázz,
és nézz a napba,
csinálj bármit,
csak abba ne hagyd
ezt a gyönyörű légzést.