Petőfi Sándor: Lied der Wölfe (A farkasok dala Német nyelven)

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

1847

Die finstren Wolken jagen,
Jetzt naht des Winters Weh
Mit allen seinen Plagen,
Mit Hagel, Eis und Schnee.

Sturm peitscht die kahle Steppe,
Hier hausen, streunen wir.
Kein Busch, sich zu verkriechen,
Kein Baum, kein Strauch wächst hier.

Die Kälte macht uns zittern,
Im Bauch der Hunger brennt.
Vielfach sind wir gepeinigt,
Von aller Welt verpönt.

Der Mensch zielt mit der Büchse
Auf uns voll Haß und Wut
Und auf die weiße Steppe
Tropft unser rotes Blut.

Durchschossen sind die Flanken,
So elend lebt kein Tier…
Verhungert, halb erfroren!
Doch frei, doch frei sind wir!