József Attila: Autumn (Ősz Angol nyelven)

Tar ágak-bogak rácsai között 
kaparásznak az őszi ködök, 
a vaskorláton hunyorog a dér. 
 
Fáradtság üli a teherkocsit, 
de szuszogó mozdonyról álmodik 
a vakvágányon, amint hazatér. 
 
Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb 
tollászkodik és hosszan elborong. 
A kövön nyirkos tapadás pezseg. 
 
Batyuba szedte rongyait a nyár, 
a pirosító kedvü oda már, 
oly váratlanul, ahogy érkezett. 
 
Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik, 
a gyár körül az ősz ólálkodik, 
hogy nyála már a téglákra csorog? 
 
Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,  
de nem hittem, hogy itt van, ily közel, 
hogy szemembe néz s fülembe morog. 

Among the rails of naked twigs and sprigs 
dull, grey autumn fogs are now scraping, 
hoarfrost is twinkling on iron fences. 
 
Weariness lies heavily on a freight train, 
but it’s dreaming of a panting engine
when it arrives home on dead-end side-rails.
 
Here, there around dull, straggly, yellow leaves 
are preening themselves and brooding so long. 
On the stones damp adherence is sparkling. 
 
Summer gathered all her rags in a bundle, 
that blushing-tempered one has passed away, 
all of a sudden, as it once arrived. 
 
Who could observe that while they were working, 
round the factory autumn was lurking, 
already slobbering here on the bricks. 
 
I knew fall would come and we’d have to heat,   
but I didn’t expect it was here, so near, 
looking in my eyes, mumbling in my ears.