Babits Mihály: Memorial (Siremlék Angol nyelven)

Engem nem látott senki még. S az évek

suhantak. Minden évben egy-egy fátyol

hullott le rólam: mégis csupa fátyol

a lelkem; s búsan hátrálnak az évek.

Ki fog meg engem? Mint a hal, kisiklom;

Próteuszként változom és elomlok,

mint síma hab. Óh változom s elomlok

míg élek, s minden marokból kisiklom.

De ha meghalok, kikelek mezitlen

koporsómból, sírom fölé örökre

szobornak állni s maradva örökre

láthatón, mozdulatlan és mezitlen.

Madarak jönnek s szállnak: én csak állok.

A nap kisüt s mosolygok; szürke felhő

árnyékoz s elborúlok, mint a felhő;

s a zápor is sűrűbb lesz, ahol állok.

No-one has ever seen me. And the seasons

sail by. Each year I shed another veil

but still, my soul is: veils within a veil

amid retreating melancholy seasons.

Slick like a fish, they never catch me live.

I’m Proteus, I change and melt away

like sea foam. Oh, I change, I melt away

and slip their grasp as long as I’m alive.

But when I die I leave my coffin, naked

to stand erect upon my grave forever –

I shall remain a monument forever

for all to see me motionless and naked.

The birds come, fly around me: I’m just standing.

The sun comes out, I smile, and then great cloud

looms over me, I darken with the grey cloud;

even the rain falls harder where I’m standing.