Arany János: V jeseni (Ősszel Szlovák nyelven)

Híves, borongó őszi nap;
Beült hozzám az únalom:
Mint a madár, ki bús, ki rab,
Hallgat, komor, fázik dalom.
Mit van tennem? olvasni tán...?
Maradj Homér, fénydús egeddel,
Maradj te most!... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Mert fájna most felhőtlen ég,
Mosolygó, síma tengerarc,
Élénk verőfényes vidék -
Óh, fájna most nekem e rajz!
Kék fátyol messze bérc fokán -
Arany hajó, mely futva szegdel
Bibor habot... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Ott kéken a Zeüsz-lakta domb;
Itt zölden a nyájas sziget;
Fölötte lomb, alatta lomb,
Árnyas berek, zengő liget, -
Hullám-mosott gazdag virány -
Fehér juhak s tulkok sereggel -
Minő kép ez!... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Füst koronáz erdőt, bokort,
Vendégies hivójelül;
Hősek családja, víg csoport,
Áldoz, toroz máglyák körül.
Lantszóra lejt ifjú, leány;
Kettős pohár, mézízü nedvvel,
Vigan forog... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

S ha zúdulnak véres csaták,
Szabadságért nem küzdenek,
Mert elnyomás, népszolgaság
Előttük ismeretlenek.
Törvényök nincs - boldog hiány!
A vének élőszája rendel
Igazságot... Jer. Osszián
Ködös, homályos énekeddel.

Oda van a szép nyár, oda!
A természet lassan kihal;
Nincs többé nagyszerű csoda,
Többé se napfény, sem vihar;
Pacsirta nem szánt, csalogány
Nem zöngi dalját este, reggel;
Nincs délibáb... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Egyhanguság, egyformaság;
A nappal egy világos éj;
Nem kék az ég, nem zöld az ág,
Menny, föld határán semmi kéj;
Csak sír az égbolt ezután
Örök unalmu lanyha cseppel,
Mig szétolvad... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Óh jer, mulattass engemet,
Hunyó dicsőség lantosa;
Érdekli mostan lelkemet
Borongó ég, kihalt tusa,
Emlékhalom a harc fián,
Ki az utolsók közt esett el;
Remény nélkül... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Felhőid és zúgó szeled,
A zizegő haraszt, mohar,
Magános tölgy a domb felett,
Bolyongó tűz, hullámmoraj -
Ez, amit lelkem most kiván!
Enyésző nép, ki méla kedvvel
Multján borong... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Kinek sötétes éjjelen
A hős apákhoz költözött
Daliák lelke megjelen,
Alánéz bús felhők között
És int feléd: "Jer, Osszián,
A holtakat miért vered fel?
Nincs többé Caledonián
Nép, kit te felgyujts énekeddel."

1850

Podzimu chladný, mračný deň;
ko mne si nuda zasadla;
jak smutný vtáčik, v klietke ten,
mi čučí pieseň omrzlá.
Co robiť, čítať so pár strán...?
Nuž, Homér, s nebom ligotavým,
ty nabok dnes!,.. Poď, Ossian,
s tým svojím spevom hmlistým, tmavým.

Bo bolel by včul azúr bez
chmár, mora hlaď — tvár usmiata;
kraj slnný, bujarý — och, dnes
by bolela ma kresba tá!
Belasý závoj cez hôr stráň —
loď zlatá, ktorá behom hravým
nach krája vín... Poď, Ossian,
s tým svojím spevom hmlistým, tmavým.

Hen v blankyte grúň, Zeva hrad,
tu vlúdna sihoť v zeleni:
sad nad ňou, pod ňou tobôž sad,
húsť stínna, háj s hrou ozveny, —
stred pláne vôd nív zbožná pláň —
shon oviec, býkov bujných zdravím —
ký obraz to!... Poď, Ossian,
s tým svojím spevom hmlistým, tmavým.

Dym korunuje les i ker,
zvúc hostí; rekov rodina,
veselá chasa, u vatier
žertvuje, triznu vyčíňa;
pri lýre chorovod, paián —;
d voj pohár, s medovcom to pravým,
si koluje... Poď, Ossian,
s tým svojím spevom hmlistým, tmavým.

A vzplanú-li bitv pochodne,
za voľnosť vojín neskoná,
bo útisk, jarmo národné
sú neznáme im. Zákona
nemajú — šťastná chyba! Zaň,
čo právo, rada šedých hláv im
vše ohlási... Poď, Ossian,
s tým svojím spevom hmlistým, tmavým.

Tam pekné leto je, už tam!
Príroda klesá vo spánok;
niet čudies viac, dúh, úslniam
i búrkam koniec; škovránok
zmdlel, slávik večerov i rán
nevíta; diaľky nad záhlavím
niet vzduchohry... Poď, Ossian,
s tým svojím spevom hmlistým, tmavým.

Stajnozvuk, jednotvárnosť koľ;
deň, svetlá noc je; bez vnád zem
i nebo: zdroj krás zapadol;
obloha bude už len, viem,
— nevľúdna olovená báň —
sa smokliť plačom neprečkavým,
až otaje ... Poď, Ossian,
s tým svojím spevom hmlistým, tmavým.

Poď, ó, poď, zabávaj si ma,
hasnúcej slávy barde. Hej,
smut nebies mňa včuľ zajíma,
utuchlá borba, pomník jej,
kde junač ľahla pod kurhan,
boj zavŕšivšia s bôľom žravým,
bez nádeje... Poď, Ossian,
s tým svojím spevom hmlistým, tmavým.

Oblaky tvoje, víchríc vztek,
šust chrastín, šmihlia, cez srazsce
dub samotár; kmit bludičiek,
vín jäk — to duša teraz chce,
ľud mrúci, na minula lán
čo dumným, v slzách rozplývavým
zrie pohľadom... Poď, Ossian,
s tým svojím spevom hmlistým, tmavým.

Jemužto temných za nocí
duch zjavuje sa rytierov,
chrabrými pošlých za otcí,
prezerá mrákav medzerou
a kynie ti: „Poď, Ossian,
nač’ mŕtvych búriť? Žič sna práv im;
v Kaledonii cudzák pán,
niet koho vznietiť spevom žhavým. —