Ady Endre: Meine Beraut (Az én menyasszonyom Német nyelven)

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a siromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
»Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.«

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Borúljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
»Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.«

1906

Was tut’s, wenn sie an Straßenecken stand,
Geht sie mit mir bis an des Grabes Rand.

In Sommergluten tret’ sie mir entgegen:
Dich liebt’, dich suchte ich auf allen Wegen.

Mag sie verstoßen, eine Dirne sein,
Seh’ ich nur manchmal in ihr Herz hinein.

Wenn wir im Sturmgeheule fluchend stehen,
Sollen wir zusammen stürzen, untergehen.

Wenn je sich unser Herz mit Schönem füllt,
Werd’ mir’s durch sie, werd’ ihr’s durch mich enthüllt.

Wenn ich mich wälze in dem Staub der Gassen,
Sink’ nieder sie, mich schützend zu umfassen.

Wenn reines, heiliges Feuer mich durchbrennt,
Steig’ ich mit ihr hinauf zum Firmament.

Sie soll mich lieben, küssen alle Zeit,
In Tränen, Schmutz, in Elend und in Leid.

Das Leben, das mir forttrug jedes Glück,
Sie sei es selbst: sie bring’ es mir zurück.

Die Schminke schien mir eines Engels Rot,
Sie wäre mir mein Leben und mein Tod.

Zerschmetternd Steintafeln und jede Kette,
Verlachten wir die Menschen um die Wette.

Wir lachten, wenn die letzte Stund’ uns winkt,
Wenn unser Gott mit uns ins Grab versinkt.

Wir stürben kündend: sündig war das Sein,
Wir beide nur waren unschuldig und rein.