André Ferenc: sintér
|
sintér (Magyar)hát de móni, ez egész éjjel verte az ajtót, hogy eresszem be, ha őt nem is, de legalább a kutyát, mert meghasad a lelke, dehát hogy eresztettem volna be, ha múltkor is úgy ordibált, hogy a mennyezet repedezni kezdett, a kutya is összeszarta a szőnyeget ijedtében, móni, és vádol engem, hogy miattam lett ilyen, de hát én már azt se hiszem el, amit kérdez, ez hazudik, mint csapból a víz, amikor a nevem mondja, sem mond igazat, mert igazából más nevet mond, a hangok ugyanazok, de másról szólnak, tehát számára nekem még igazi nevem sincsen, és nem azt mondom, hogy hozzám üt, mert ez azért nem igaz, de mégis azt érzem, mintha pitbull kutyákat engedett volna rám, és kitépik a májamat, a gyomromat, a nyelvemet, hát így hogy mondjam neki, hogy ő nem én vagyok, hogy másnak ordibál, amikor nekem ordibál, érted, még csak meg sem üt, még arra se méltat, mert az már kapcsolat, hogy hozzám ér, csak aludni jön haza néha, de hát ez egy kazán, móni, ha hazajön a szagától berúgok, hát hogyne innék, hogy bírjam, mert ezt másképpen nem lehet, hogy több ez a közelség vagy távolság köztünk, mint az ajtó két oldala, mert csak azt üti, de bejönnek a pitbull kutyái, és megeszik az életemet, átugatnak az ajtón keresztül, beosonnak a kulcslyukon át, a küszöb fölötti résen, a kukucskálón, átjönnek, és átharapják a torkomat, mert ezeket senki sem tanította meg csaholni. hát most mit csináljak, móni?
|
