Milost (Cseh)
Z oblouků triumfálných nejvyššího azuru po šesti práce dnech v mystickou sálá neděli; a nejchudší tvé odívá v šat královského purpuru, jenž, bratřím země neviditelný, je viděn anděly.
Těm, kteří v žáru břehů tvých, zajatci hvězd a snů, nemocní světem tvým, v zimnici žití úpějí, je lékem v jižním slunci zrajícím, ztišením v tajemnu, vdechnutím vůně na rozhraní tmy a chladem krůpějí
z mlh před jitrem. A v krve dusotu a s hřívou jiskřící, jež hvězdy pokrývá, když vášeň v mrtvá jezera pít letí v šílenství: je bleskem, který šlehne vichřicí a jízdu zastaví a v duši vzplá, tvé lásky nádhera,
jak úsměv mezi slzami. Je srpů souzněním do zlata klasů řinčících, hlas jemný pramene, a na rtech vyvolených tvých se chvěje svatým blouzněním, jímž pravda věčná zaznívá do duše nepřipravené.
Sen dobyvatelů se blíží k bázlivým a lov jim připravuje v nejhlubších tvých lesů soumraku, a rukou spjetím zavolán, šik výšemi kroužících slov, jak sokoli kořisti nebeské k nim sletí z oblaků.
Však májem jara věčného tvé pěvce opájí, když vesmír v jediné se políbení rozplývá, a v dechu zahrad etherných, jež zavěšeny houpají se na řetězích paprsků, když duší mračna ohnivá
zavíří mlhovinami; zem jako v zakletí když mizí větrem odvátá před zraky vzňatými a brány nocí sklenuté před tisíci se rozletí, pobité hřeby souhvězdí, jak znameními svatými.
Tu z otevřených prostorů tvé slávy zpívá chor, bolestí souzvuk nejvyšší, všech stínů skrytý jas, všech životů a smrtí objetí a sladký rozhovor a z bouře zápasu, jenž věky hřmí, mystický hodokvas. Feltöltő | Efraim Israel |
Kiadó | Mánes |
Az idézet forrása | Básnické spisy Otakara Březiny IV., Stavitelé chrámu |
Könyvoldal (tól–ig) | 45-46 |
Megjelenés ideje | 1929 |
|
A malaszt (Magyar)
A legfenső azúrnak diadalíveiből hat munkás nap után titkos vasárnapon lobog; legszegényebbjeid királybíborba öltözteti föl, mit nem látnak a föld fivérei, de látják angyalok.
Kit tűzpartjaidon, csillagok s álmok rabjaul, és világodtól betegen, a lét hidege ráz, ír annak, déli napban ért, csend, mely a titokzatba hull, illat a sötétség határain, s hajnalban ködszitás
csepp hűvöse. És vérdobogva és sörényt szikráztatón, mely elföd csillagot ha holt tavakhoz lázpata röpít dúlt szomjakat: villám, mely suhint szélvihar-bakon, s vágtát szűntet s lélekbe gyúl, szereteted pompázata,
mint könnyek közt mosoly. Kalászaranyba pengetett kaszák összhangzata, szelid szó, forrásban mi súg, s választottaid ajkain szent révületükben remeg, mellyel az örök igazság készületlen lelkekbe zúg.
Hódítók álma jön félőkhöz és vadászatot szerez számukra legmélyebb erdőid alkonyán, s kézkulcsolással lehívott, fönnköröző sólyomszavak szállnak a felhőkből mint égi zsákmány, kegyes adomány.
De örök májussal bódítja dalnoksereged, a mindenség míg egyetlen, nagy csókká forrna ki, és éterkertek lélegzésében, mik lassan lengenek sugarak láncain, míg lelkek tüzes felhőtornyai
ködökben felörvénylenek; a föld mint bűverők szeleiben míg lángragyúlt szem elől ellebeg, s az éjnek íves kapuja felpattan ezerek előtt villantva csillagszöggel kivert képeit, szent jeleket.
Akkor a tárt terekből kórusod, zeng dics-zenéd, fájdalmak legfenső összhangzata, minden árny rejtett fényhona, minden élet s halál közt békecsók és édes párbeszéd, s a harcból, mely zajg korokon, egy misztikus, nagy lakoma.
Feltöltő | Efraim Israel |
Kiadó | Európa Könyvkiadó, Budapest |
Az idézet forrása | Otokar Březina: Rejtett történelem |
Könyvoldal (tól–ig) | 60-61 |
Megjelenés ideje | 1983 |
|