Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Dyk, Viktor: Két vers, egy zsidóellenes, egy keresztényellenes (Dvě básně, jedna protižidovská, jedna protikřesťanská Magyar nyelven)

Dyk, Viktor portréja

Dvě básně, jedna protižidovská, jedna protikřesťanská (Cseh)

Kohn a Bloch


Ves naše po okolí slavná
a dítky její plny vloh.
Kohn, ten v ní bydlí ode dávna
a před lety sem přišel Bloch.
Jak smýšlí, ptal se otce známý.
Na odpověď si vzpomínám:
„Bloch, ten nic nemá a je s námi,
Kohn něco má; je proti nám.“

A vezmeš-li to, brachu, kolem,
byl nerovný to věru pár.
Bylť obchod Kohnův zlatým dolem
a Kohn měl dolování dar.
Byl Altdorfu to ctitel známý,
češtinu, říkal, špatně znám.
Bloch, ten nic nemá a je s námi.
Kohn něco má; je proti nám.

Bloch dosud těžce tlouk’ se žitím,
rád viděl v hospůdce své lid.
„Já s vámi žiji, s vámi cítím,
jsem jedním slovem český žid.
Víra je různá; různé chrámy.
Vlast tutéž, bratři, v srdci mám!“
Bloch nemá nic a ten je s námi.
Kohn něco má; je proti nám.

Žel, tu se stalo, Kohn že ztratil
na burse jmění nabyté.
Tu smýšlení své záhy zvrátil,
jej česky mluvit slyšíte.
Je s námi, lide spravedlivý,
a cítil s námi už jak hoch.
Však čemu teď se každý diví:
že zapomíná česky Bloch.

Dva židi ve vsi; dobří známí.
Rád na ten pár si vzpomínám.
Kohn nemá nic a je teď s námi,
Bloch něco má; je proti nám.

    

   

Úsměv pana faráře


Velebný pán se rozjařil
dnes večer u Šedivých.
Zrak jeho všecek zazářil
při šprýmech skotačivých.

Byl ochoten hřích prominout
neznabohům i lotrům.
A z jeho rtů se řečí proud
tak řinul k našim kmotrům:

„Povinnost káže reptati
na dobu při kázání.
Než každé slovo neplatí.
Mně věřte, milí páni.
Já na svět dnešní nehledím
zarputile a chmurně.
Do kostela si nechoďte,
jen půjdete-li k urně!

Dnes nechce církev páliti,
má lidumilná přání.
Vy nemusíte věřiti,
jen zachovejte zdání.
Vím, čeho doba přeje si,
chápu i Satanáše.
Myšlenku volnou mějte si!
Chci mít jen činy vaše.

Než věčné míti rozbroje,
v tom smyslu není kusa.
Zde vizte pana Hotoje:
též oslavuje Husa.
Na obou stranách úsluha
a stačí slovo přímé.
Nu, půjde-li to do tuha
– vždyť my si rozumíme!“

Dnes večer každý bavil se,
v hospodě bylo živo.
Sám kmotr Troník vzmužil se
a dal si ještě pivo.
Úsměvně chodil Šedivý.
„Na zdraví, jaké fraky!“
Kmotři se dobře bavili.
Pan farář smál se taky.

   

.................................................     

Kérdés, valóban antiszemita-e az egyik és valóban keresztényellenes-e a másik vers, és ha igen, akkor milyen mértékben.

Hogy „minden zsidó ilyen”, azt a vers nem mondja; ha a két „idegen elem” két szlovák vagy két olasz volna, akkor nem gondolná az olvasó, hogy „ez általában jellemzi a szlovákokat/olaszokat ”, és a történet nem haladná meg egy semleges anekdota szintjét. (Ha németek volnának, ez már nem olyan biztos, száz évvel ezelőtti cseh kontextusban.) Ezt olvassuk a Švejkben: „A kadétiskola kétéltűvé nevelte [Lukáš főhadnagyot]. Társaságban németül beszélt, németül írt, de cseh könyveket olvasott, és amikor az egyéves önkéntesek iskolájában csupa cseheket tanított, bizalmasan azt mondta nekik: „Legyünk csehek, de erről senkinek sem kell tudni. Én is cseh vagyok.” A könyben sehol sincs róla szó, hogy Lukáš főhadnagy zsidó lett volna, tehát nem volt az. Nyilvánvalóan egyetlen olvasónak sem jutna eszébe azt gondolni, hogy „A Főhadnagyok ilyenek, minden főhadnagy; sőt a szerző szimpatikus figurának ábrázolja Lukášt, még ez a nemzeti kétszínűség sincs ironikus stílusban említve. Ám ha a ludasok zsidók, akkor az olvasó automatikusan általánosít, mert a zsidókat Európa egységes tömegnek, sőt valamiféle nemzetközi bűnszövetkezetnek tekintette évszázadokig, olyannyira, hogy mindmáig hajlama van erre. És ezért valószínűleg a szerző is ilyen általánosan gondolta a dolgot, de legalábbis tudnia kellett, hogy mint a zsidóság általános kritikáját vagy kigúnyolását fogják olvasni az olvasók.

Másrészt azonban nem utal a vers azokra a sztereotip vádakra, amelyekkel a zsidókat illetni szokták: hogy keresztény vért isznak, el akarják foglalni a világot, hazaárulók, kapzsik, harácsolók, csalók, kapitalisták, kommunisták stb. 1910-ben vagyunk, mindössze néhány évvel a Dreyfus-per után, a csehországi Hilsner-per kellős közepén, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című hamisítvány terjesztésének virágkorában. A Hilsner-perben egy zsidót keresztény lány megölésével és vérevételével vádoltak; a gyanú pusztán azért terelődött őrá, mert a gyilkosság a zsidó húsvét idején történt. A per ugyanolyan botrányos, jogi szabálytalanságoktól hemzsegő koncepciós per volt, mint a Dreyfus-per. Már nem hangzott el benne, hogy rituális gyilkosság történt – de a közvélemény automatikusan így fogta fel; a Dreyfus-perben sem hangzott el, hogy a zsidóság árulta el Franciaországot, de a tüntető tömeg mégis azt kiabálta, hogy Halál a zsidókra! (Hilsner halálbüntetését császári kegyelemmel életfogytiglanra változtatták, és csak 1918-ban szabadult, újabb császári kegyelem nyomán; a vádat sohasem vonták vissza.)

Ezekhez a vádakhoz képest nevetségesen jelentéktelen az a szemrehányás, hogy ilyen vagy olyan nyelven beszélnek-e a zsidók; arról nincs szó, hogy kárt is okoznak a cseheknek. A vers még csak nem is céloz olyasmire, hogy a két zsidó a falu nemzsidó lakosságának zsírján gazdagodott meg, holott sok XIX. századi, mára már elfelejtett cseh faluregénynek volt sztereotip szereplője a Zsidó, aki szegényen érkezik a paradicsomi boldogságban élő faluba, és néhány év leforgása alatt anyagi és erkölcsi nyomorba dönti, miközben ő maga meggazdagszik. Még csak olyasmire sem utal a vers, hogy a gazdagság automatikusan együtt jár valamiféle erkölcsi alacsonyabbrendűséggel, amint azt az Újszövetség és az ostoba, primitív jelszavakat kedvelő szocialisták-kommunisták tanítják.

(Nem is értem, miért érdeke a szegény zsidónak, hogy a csehekhez húzzon. Inkább azt gondolhatnánk, hogy az egészen sem ide, sem oda be-nem-intergrálódott ethnikai elemnek az az érdeke, hogy az erősebbek, az államhatalom támogatását keresse. Szerintem a dolog nyitja egyszerűen az, hogy a jiddis után sokkal könnyebb volt megtanulni németül, mint csehül. Mindazonáltal feltételezem, hogy Dyk nem az ujjából szopta a vers témáját.)

Egyébként a cseheken is köszörülhette volna egy kicsit a nyelvét Dyk: miért fumigálják a hazafiasan csehül beszélő Bloch kocsmáját, miért járnak az "ellenük" németül beszélő Kohnhoz?...



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttps://cs.wikisource.org/wiki/Poh% C3%A1dky_z_na%C5%A1%C3%AD _vesnice_(Dyk)

Két vers, egy zsidóellenes, egy keresztényellenes (Magyar)

Kohn és Bloch


A mi falunk híres valóba’
csak jó szag terjeng, soha doh.
Kohn emberemlékezet óta,
pár éve lakik ott a Bloch.
„No és?” néztek apámra vígan.
A válasz most eszembe tűnt:
„A Bloch csóró és mivelünk van,
a módos Kohn van ellenünk.”

Nos, ha az ember jól meghányta,
nem volt az két lelki rokon.
A Kohn üzlete aranybánya,
és jó bányász volt az a Kohn.
A kezibe’ csak német cájtung,
a cseh, úgymond, nehéz nekünk.
A Bloch csóró s a mi barátunk,
a módos Kohn van ellenünk.

Bloch híjával volt a kenyérnek,
a kocsmája hívogatott:
„Én tiveletek élek, érzek,
egyszóval cseh zsidó vagyok.
Különböző templomba járunk,
de egy a hazánk, a szivünk!”
A Bloch csóró s a mi barátunk,
a módos Kohn van ellenünk.

És veszített a Kohn a tőzsdén,
vagyonát elfújta a szél.
Meg is látszik ez versünk hősén:
most ő már csak csehül beszél.
Velünk tart, most egy nagy cseh ő itt,
a csehségre azt mondja: Hoch!
Amin mindenki meglepődik:
csehül elfelejtett a Bloch.

Két zsidó él a mi falunkban.
Mi szívesen emlékezünk.
A Kohn csóró most és velünk van,
a módos Bloch van ellenünk.

    

    

Plébános úr mosolyog


Nagy kocsmában, asztal körül
kereng a falu papja.
Ragyog szeme, kacag, örül,
hogy kedves nyája ropja.

Szavai megbocsátanak
igazaknak, gazoknak,
ajkairól mint gyöngypatak
szépen, bőven buzognak.

"Korod ostorozd – erre int
a szent hit – lángra gyúltan!
De én nem veszem szó szerint.
Testvéreim az Úrban!
Nem aggaszt a mai világ,
nem jövök én a mennyel.
A templom téged sose lát?
Nem baj. Szavazni menj el!

Az Egyház ma nem éget el,
csupa humanitás csak.
Azt sem mondom, hogy hinni kell,
csak meglegyen a látszat.
Értem a mai vágyakat,
a Sátánt is megértem.
Gondolatod legyen szabad!
És főleg légy tevékeny!

Hogy belvillongani muris,
nincs értelme, világos.
Nézzétek, már a kispap is
ünnepli Huszt, a Jánost.
Kétoldalú jóindulat!
És bátor szókimondás!
Balhé? Csak semmit öv alatt
– hiszen értjük mi egymást

Ma mindenki jól bepiált,
volt nyüzsgés, buli jó sok.
Körösztapám is nekiállt,
és meghúzta a korsót.
A kocsmáros járt fel-alá:
„Igyatok, mit bomoltok?”
Jól mulattunk és jó soká.
Plébános úr mosolygott.

   

   

Tehát pozitív dolog-e az, hogy Dyk csak ilyen kicsinyes dolgokat varr a zsidók nyakába, vagy ellenkezőleg: ilyen kontexusban még ilyen jelentéktelen dolog is egy csepp olaj a tűzre?

Igazság szerint azonban egyáltalán nem volt a németül vagy csehül beszélés olyan jelentéktelen dolog. A cseh nemzeti lét feltámasztása a cseh nyelv feltámasztásával kezdődött: nyelvében él a nemzet. Az 1840-es évekig udvariatlanságszámba ment Csehországban ismeretlen embert csehül szólítani meg... A csehek nagyon érzékenyek voltak erre, és egyéb zsidóellenes hajlamok nélkül is nehezményezték, ha a zsidók németül beszéltek, nem pedig csehül. Nem olyasmit, hogy mondjuk németekre szavaznak tisztújításkor cseh jelöltek helyett (bár lehet, hogy azt is), hanem hogy németül beszélnek.

Kohn olomouci (olmützi) érseknek azt hányták a szemére a németek, hogy nem biztosít megfelelő lelki szolgáltatásokat a németeknek, mert a cseh papok nem tudnak németül (ezt nehéz elhinni, de lehet, hogy úgy tettek, mintha nem tudnának németül), a csehek viszont azt, hogy a bőkezű főpap bőkezűbb a németekkel, mint a csehekkel. Kicsinyes ellenségeskedés. Maga az érsek az egyházat megosztó nemzetiségi viszálykodás ellen lépett fel, de ez nem segített rajta. Az ellene folyó áskálódás oka nem zsidó származása volt, de az csak rontott a helyzetén, valamint az is, hogy nem volt hajlandó megváltoztatni „rosszul hangzó nevét”... Ez az ügy is mindössze néhány évvel a vers keletkezése előtt zajlott; kézenfekvő dolog lett volna megereszteni valami viccet már csak a Kohn név azonossága miatt is, de Dyk ezt sem tette. 

Szerintem a vers valóságos vagy valóságosnak érzett probléma apropójára írott, szatírának szánt vers, de témája nem sokkal jelentősebb egy átlagos zsidóvicc "problematikájánál"; és amint a zsidó viccek nem rosszindulatúak, úgy ez a vers sem rosszindulatú, nem vagy legfeljebb csak enyhén elfogult a zsidókkal szemben; az enyhe elfogultság nem vészes, enyhén mi zsidók is elfogultak vagyunk saját magunkkal szemben, hiszen a "zsidóellenes" zsidóvicceket is zsidók találják ki és mesélik és hallgatják nagy élvezettel.  Figyelemre méltó, hogy Jámbor ének című versében (l. ott) Dyk nem pusztán élcelődik a kikeresztelkedő, zsidóságát megtagadó Juda professzoron, hanem megsemmisítő, maró szarkazmussal illeti. Ez annál is figyelemre méltóbb, mert a keresztény zsidógyűlölet célja szinte napjainkig éppen az volt, hogy a zsidókat "önkéntes" megkeresztelkedése kényszerítse. De általánosítani abban a versben sem általánosít Dyk, nem céloz expressis verbis a hitehagyott zsidóra általában, pedig az is feltűnő társadalmi jelenség volt, még ha statisztikailag talán nem volt is magas a kitért zsidók aránya. – Regényeiben is van egy-két antipatikus zsidó szereplő.

Szerintem ez egyáltalán nem antiszemita vers, annak ellenére, hogy egy bizonyos zsidó típuson élcelődik; miért ne élcelődne? Ki mondta, hogy a zsidók tökéletesek?  Ennek az ellenkezőjét mondja szünet nélkül még a zsidó Biblia is, meg a Talmud is.  

Érdekes még az is, hogy Dyk, aki ezek szerint nemigen lehetett antiszemita, vagy csak nagyon enyhe mértékben, különösen néhány más íróval-költővel és főleg az egész korabeli virulens antiszemitizmussal összehasonlítva, tehát hogy ez a Dyk jobboldali és nacionalista volt (bár nem soviniszta), harcos politikus is – parlamenti képviselő, újságszerkesztő –; pedig akkoriban a jobboldalra volt jellemző az antiszemitizmus, nem pedig az internacionalista baloldalra. Manapság ez éppen fordítva van nyugaton és Amerikában; Izraelben a szélsőbal az antiszemita, „önantiszemita”, a zsidó hagyományok ellen uszít sőt Izrael állam zsidó jellegének aláásásán mesterkedik, annak esküdt ellenségeit támogatja. Dyk tehát ebben megelőzte korát...

    

A plébános-vers egyértelműen szarkasztikusnak látszik. De mit hány a pap szemére az is? Azt-e, hogy nem paptól elvárható módon beszél? Ha úgy beszélne, alighanem Dyk volna a legjobban felháborodva... Az Ej, hogy' is hítták azt a szerzetest című verséből (l. ott) az látszik kiderülni, hogy az egyébként senkinek sem ártó, társadalmi szempontból teljesen ártalmatlan aszkézis (személyes ügy!) elvetésével Dyk szimpatizál. Hát akkor mi a vers iránya, tendenciája? Alighanem semmi. Alighanem szimpatizál a túl liberális plébánossal, de azért egy kis nyelvöltögetésre kihasználja a szituáció paradox voltát...

   

doh, hoch (= Éljen! Prozit!): kizárólag a rím kedvéért. Az eredetiben egészen más áll, de ott is kizárólag a rím kedvéért (a falunkbeli gyerekek „csupa tehetség”, és „legény”, ti. ’már legénykorában is, úgymond, velünk tartott’). A Bloch névvel való, enyhén humoros hatású rímelés megtartása itt fontosabb a szó szerinti hűségnél.

cájtung (Zeitung): újság, németül.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap