I.
Zűrös napok, birodalmak inognak,
napjaik számát nem tudók —
zűrös napok, magas hegyek lerogynak,
s heggyé nőnek völgykatlanok.
Zűrös napok, adható most akármi
s akármi elragadható:
szilárd lábakkal kell a gáton állni,
és győzni jó vagy halni jó.
Törpe remélhet óriásszerencsét.
Eltaposták? Fölkel legott!
Eltévedt? Csillagok fényei mentsék,
Ma vak? holnap majd látni fog!
Mind álmodik, vár. Mind akarna, vinne.
Mindegyik újjászületett.
Mindnek hevesebben ver most a szíve,
mindegy: egyének, nemzetek.
E világmozgató felébredésben,
mely, látjuk, életet fakaszt,
mikor szárnyal minden magasra, kérdem:
Csehország, te merre haladsz?
II.
És felelik:
Álmodunk mi — de félve.
Van terv — de ne fogjunk neki.
Akarni? Nem lehet. Várni, remélve,
hogy rámosolyog valaki
e népre, mely régen vár e mosolyra,
bár ismeri feladatát —
Sok rossz nap után csak-csak jön az óra,
s mondja: sajnállak, gyere hát.
Csábít a cél, mit űzni férfiassan,
veszélyt vállalva kellene.
Mi mint koldus megyünk utána lassan,
kinek kinyújtva esdeklő keze.
Haraghoz, szeretethez gyenge, tétlen
kezünk igát húz. Pörög a rulett.
És mi vagyunk a tét, a tét, mi éppen!
S reszketünk: ki fog minket nyerni meg?
Felkészületlen. Mint a gyenge árvák
mászunk, reményünk egy maradt:
A gúnyos sors megkíméli a gyávát,
míg hősi halált halnak férfiak.
...........................................
Ezt a verset nem azért fordítottam le, mintha annyira tetszene benne az a híres-nevezetes „mondanivaló” (ennek valóban van mondanivalója, hiszen ez irányzatos, politikai vers, olyan, amilyennek általában képzelik az irodalmat a marxisták és más botfülű dilettánsok), noha valószínűleg jól tükrözi a cseh nemzet korabeli érzéseit. Igazság szerint nem tudom, mikor íródott, de tartalma szerint 1917-18-ban kellett születnie, akkor inogtak birodalmak — nevezetesen Ausztria-Magyarország, Oroszország és Németország —, és akkor remélhettek óriásszerencsét a törpék: a csehek, a lengyelek, a jugoszlávok... De azért nem csak szerencse, nem csak szájukba repülő sült galamb volt abban. Egyáltalán nem áll, hogy a csehek "felkészületlenek" voltak: az I. világháborút megelőző jó néhány évtized alatt nem csak feltámasztották halottaiból a Habsburgok által eltiport és kiherélt cseh nyelvet és nemzetet, hanem fokozatosan vissza is hódították a csehországi németektől a gazdasági, politikai és társadalmi pozíciók jelentős részét: Masaryk és Beneš egyáltalán nem valami mondvacsinált papírtigrisbe lehelt fantom-életet. Az, hogy puskalövés nélkül teremtettek jólműködő államot — miközben mások ostobán hősi halált halattak a „férfiakkal” üres fantomokért, elképzelt világuralomért, utána pedig bambán nézték, hogyan foglalják el az országukat („Soha többé katonát nem akarok látni!”, mondta bölcsen a magyar hadügyminiszter (!)) — az szerintem egyáltalán nem szégyellni való dolog, éppen ellenkezőleg. Ez a csehekre oly jellemző sztereotip önkritika, önostorozás sőt önpocskondiázás bizonnyal kevésbé antipatikus a beképzelt, pöffeszkedő, öndícsérő nemzeti mellveregetésnél, de azért nem szimpatikus egyáltalán az sem. Egy kis ország gyakran kénytelen azon töprengeni, hogy vajon melyik nagy ország vágja majd zsebre a nagy nemzetközi ruletten, sőt még a nagy országnak is azon, hogy melyik még nagyobb dirigál majd neki — a győztes Franciaországnak és Angliának is meg kellett hajolnia Wilson amerikai elnök szeszélye előtt —, de ezért nincs mit szégyenkezni. Életben maradni nagyobb teljesítmény, mint hősiesen elvérezni. A két háború közötti újdonsült Csehszlovákia nem tökéletesen, de nagyon jól működő állam volt, 1927-ben ennek már nyilvánvalónak kellett lennie, kivált a csehek számára. Dyk mégis kiadta ezt a verset 1927-ben, tudtommal minden megjegyzés nélkül... Ez annál is érdekesebb, mert Dyk egyébként nagyon is aktív volt politikailag, még börtönben is ült Cseh- és Morvaország Ausztriától való elszakadását célzó tevékenysége miatt. A háború után parlamenti képviselő is lett. (A csehek körében rendkívül népszerű „Masaryk apukának” ellenlábasa volt, nem tudom pontosan, hogy miért, de azért talán nem amiatt, hogy az államalapító nem szervezett cseh nemzeti felkelést a háború alatt. De az tudható, hogy a "politikamentes politikát" hirdető, szocialista eszmékkel is kacérkodó moralista filozófus államelnökkel ellentétben Dyk radikális és nacionalista nézeteket vallott, nem csak napi politikai kérdésekben, hanem a cseh nemzeti identitás meghatározásának kérdésében is.)
