Rúfus, Milan: Apró titánok (Malí velikáni in Hungarian)

Kedysi bol tu cintorín.

No storočia už zabudli
čas jeho clivej slávy.
A priehlbinky po hroboch
svedčia len o tom, že aj kopec
môže byť kučeravý.

Mať príroda to zakryla
kombináciou machu z hôr
a štíhlej lúčnej trávy.

Na vrchol toho kopčeka
– nevedno, kde ich vzala –
akoby jeho pointu
postavila dve bralá.

Do jedného z nich
my, velikáni malí,
(pár rokov, čo sme opustili škôlku),
do jedného z tých brál sme vtedy zamúrali
Pamätnú listinu vraj Kultúrneho spolku.

Aj hymna pri tom zaznela.
Sobotienka ide jej nápev požičala.
Tá hŕstka malých velikánov
v pozore pri nej stála.

Dajte si pozor na deti,
vy veľkí.
To zbierajú váš peľ
tie drobné Božie včielky.
Zaviečkujú si ho do zvedavého tielka.
Napodobňujú vás.
Sú to o vás tie najpresnejšie
žijúce zrkadielka.

Ich tvar je z vašej nákovy.
Žijú na vašom chlebe.

Raz budú také ako vy.
Tak buďte ľudskí k sebe.

Valaha itt temető volt.

De szomorú dicsőségét
belepték az évszázadok.
A sírok hagyta mélyedések
csak azt tanúsítják, hogy egy
domb is lehet hullámos.

Az anyatermészet hegyi
moha és karcsú mezei fű
posztóját terítette rá.

A dombocska tetejére pedig
– nem tudni, honnan –
szinte tudatos poénként
két kősziklát állított

Az egyikbe,
mi, apró titánok,
(pár évvel az iskola elvégzése után),
a sziklabércek egyikébe állítólagos
Kultúregyletünk emlékiratát falaztuk.

Még a himnusz is elhangzott.
Dallamát a Sobotienka ide[1] ihlette.
E maréknyi apró titán
vigyázzállásba rendezte sorait.

Ti nagyok, vigyázó szemetek
az aprókra vessétek.
Isten kis méhecskéi
épp most gyűjtik virágporotok.
Kíváncsi testecskébe lépezik azt.
Utánoznak titeket.
Ők a ti leghitelesebb
élő tükörkéitek.

Formájuk a ti üllőtökből való.
A ti kenyeretekben élnek.

Egyszer majd olyanok lesznek mint ti.
Legyetek hát emberségesek magatokhoz.