Rúfus, Milan: Hegyi lakók (Vrchári in Hungarian)

Vysoko si nám, Bože vysoko
položil stôl. Kým dočiahneme naň,
potíme krv a soľ z nás uteká.
Soľ, na ktorú nám často nezvýši.

Povýšili nás, Pane Ježiši.
Ach, áno, povýšili človeka.
O mieru kríža, čo ho neminie.
Dosť je tu stromov naň
i na kolísky.

Môj prísny kraj, môj krutý,
ach, môj blízky!
Košeľa zrebná, prilepená k telu
storočným potom.

Už ju nezložím.
Už pôjdem v nej. I dolu ležiačky.
Zospodu hrabať tvoje zemiačky.

Magasra tetted asztalunkat, Uram, magasra.
Vért izzadunk, míg szélét felérjük,
s folyik rólunk a só patakokban.
A só, melyre gyakran pénzünk sincsen.
 
Felemelték az embert, Uramisten.
Óh, igen, emeltek rajta - egy keresztnyit,
a kereszt e tájon nem kerül ki senkit,
rá s bölcsőre
fa itt bőven terem.
 
Szigorú, kegyetlen táj, te
egy vagy énvelem,
darócing: százéves verejtéktől
tapadsz testemhez.
 
Már nem vetlek le.
Benned térek meg nyugodni s tovább
ásni krumplidat, alulról, fekve.