Beniak, Valentin: Hallucináció (Részlet IV.) (Halucinácia (Úryvok IV.) in Hungarian)

Kým svetlá vyhasnú preber sa milý z tranzu
k predkom sa vracajúc máš ešte cestu ďalšiu
cestička bez konca cestička pomalá
kde lono matky je ktorá ma chovala
hľa meč a praslica stopa k zaliatym šachtám
odišiel potápač a zostal v hlbinách tam
odišiel potápač k tým ktorí pred ním šli
ja odísť nemôžem teba mám na mysli
nemôžem ľahnúť si na odpočinok k predkom
ja svetov zbúrených som býval smutným svedkom
a vzburou kalná je i moja pokora
ešte si pochodím zo dvora do dvora
nech vidia tu som a že ešte ja som gazda
k chlebu čo dám ti ja nech požehnanie kňaz dá
a nech ti na peľasť holuby sadajú
nech u nás mendíci koledu hľadajú
a spevom veselým rozháňajú hmlu hustú
nech prídu rytieri Žofii zložiť úctu
jemná a srdečná múdra a spanilá
už koniec zápasov cesta nás ranila
lež mýto splatené čo je z nás v lúčoch hrá sa
obolom básnika splatená tvoja krása
kvitnúca na slnku v daždi a búrave
nevidím hviezd iba dve oči jagavé
kde padli chmáry čo vlnili sa jak valse triste

Pane až príde deň ktorý by ešte mal prísť
keď padne ťažký súd a rozklení sa most
Žofiu varovnú ráč prijať na milosť
i keď mňa utratíš a zlomíš jak klas prázdny
spomni si tí dvaja sa milovali jak blázni
tí dvaja jak šialení honili vidiny
cez more Červené z Mekky do Mediny
padli a vstali zas a hnali sa na výpad
že za plač tamojší tu zubami mám škrípať
a čistiť svoju zbraň pre ripost zas a šmyk
nemôže šarhom byť kto bol už klenotník
a že keď zdrvíš ma vyleješ pýchu zo mňa
z Žofie decentnej bude zas slúžka skromná
a bude pri mne stáť verná a varovná
až povieš: veď si ty i v handrách kráľovná
ber syna-vlka si a z rán čo dostal zhoj ho
vám dvom sa ujde kus milosrdenstva môjho

A bude dúha zas a bude zasa jar
bohatstvo maličkých láska a škapuliar

Budú nám nadbiehať sníčky so svätožiarou
dráčka si kúpime a kozľa od uhliarov
a príde poslíček povie že z fary je
máme ísť do služby k Panenke Márie
na kolovrátku priasť priadzu na cievky súkať
a v čase nedeľnom balónky biele fúkať
básňam a krasliciam vymýšľať nový štýl
a na zem dívať sa cez velký rešpektír
Lež zem už studená jak želatína hustne
krvou je podliata z úst pľuje zuby hnusné
vzdáva sa života v narkóze špinavá
sto rokov potrvá zas táto únava
sto rokov poleží chorá si vedľa luny
v májovom paplóne a v decembrovej huni
hnis mrazy vytlačia a dažde zmyjú zas

Így kérlek kedvesem éledj míg ég e fény
még őseid előtt más vár e sártekén
ösvény vég nélküli azt kell előbb bejárnod
Megyek anyaölig viszontlátni e tápot
kard és zsurló a nyom víz aknái felé
ment a búvár s a mély öle zárult köré
ment azokhoz akik elmentek már előtte
én nem mehetek így rád várva jössz-e jössz-e
az ősök nyughelyén nem nyughatom soha
én lázongó világ szomorú tanúja
lázadással vegyes az alázatom is ha
körüljárom jogos udvarom én a gazda
hadd lássák itt vagyok s én vagyok s kenyered
mit én adok neked pap hadd szentelje meg
galambok üljenek ágyadra és jutalmat
kapjon házunkban a mendikáló gyerekhad
oszoljon sűrű köd vidám ének nyomán
lovagok jöjjenek tisztelni Zsófiám
aki bölcs és finom aki bájos szívélyes
a harc elült a láb az út nyomán ha véres
de a vám mi vagyunk s mi ontunk fényeket
szépséged ára is költőtől vétetett
virágzik a napon viharban és esőben
valse triste-ként fellegek hullámlottak belőlem
nyomukban csillagot nem látok csak szemed

Uram ha jő a nap mely elrendeltetett
zord ítélet szerint a híd élőnkbe ível
őrzőmet Zsófiát fogadd ó enyhe szívvel
engem töress üres kalászt de ne feledd
kik is voltak ezek szerelmes őrület
ábrándot űztek ők őrültekként hiába
Vörös-tengeren át Mekkából Medinába
buktak fölálltak és már jött az új roham
hajdani könnyekért csikorgatom fogam
tisztítom fegyverem szemlére elesem bár
ki volt már ékszerész sintér sosem leszen már
s ha így megtörsz Uram kiölvén dölyfömet
én csöndes Zsófiám jó szolgálód lehet
így áll mellettem óv
S én azt mondom: Leányom
királynő vagy te bár szín rongy rajtad a bársony
vedd e farkasfiút sebeit balzsamozd
így atyai szivem nektek irgalmat oszt
S az égen új szivárvány tündöklik mert tavasz lett
szerelem skapuláré bőség a kicsinyeknek

Sárkányunk száll ragyog egy friss álomvilág
szénégetőtanyán veszünk 'kecskegidát
kis küldönc jő a paptól s messziről kiált
üzenik szolgáljuk híven Szűz Máriát
kerekes guzsalyon fonunk orsónk pereg
vasárnap röptetünk fehér léggömböket
újmódi verseket írunk s tojás-cirádát
s világot vizslatunk örök múlt távolán át
Ám a föld hidege lassan már kocsonya
szeder-arc banya-száj potyog ocsmány foga
mocsok naíkózisán hever s nem akar élni
e fáradtság megint százéves zöldpenésznyi
száz év e kór a hold mellett a föld hever
tavaszra paplan és télvízre bunda kell
gennyet kelésein fagy nyomkál mos esőzés