Lelkünk vagyogat.
Senkinek sincs szüntelenül
és örökre.
Napra nap,
évre év
múlhat el nélküle.
Néha csak a gyerekkor
elragadtatásaiban és félelmeiben
rak fészket hosszabb időre.
Néha csak a csodálkozásban,
hogy öregek vagyunk.
Ritkán vesz részt
fárasztó ténykedéseinkben,
mint a bútortologatás,
bőröndcipelés
vagy hosszabb út megtétele szűk cipőben.
Kérdőívek kitöltése
és hússzeletelés közben
rendszerint kimenős.
Ezer beszélgetés közül
egyben ha részt vesz,
vagy abban sem,
mert szívesebben hallgat.
Mikor a test elkezd fájni és sajogni,
csöndben távozik az ügyeletről.
Válogatós:
nem szívesen lát minket tömegben,
undorítja harcunk bármilyen fölényért
és az érdekek dübörgése.
Öröm és szomorúság
nem két különböző érzelem neki.
Csak akkor van velünk,
ha összekapcsolódnak.
Számíthatunk rá,
ha semmiben sem vagyunk biztosak,
de mindenre kíváncsiak.
Az anyagi tárgyak közül
kedveli az ingaórát
és a tükröt, mely serényen dolgozik,
akkor is, mikor senki nem néz oda.
Nem mondja meg, honnan jön
és mikor tűnik el megint,
de kifejezetten várja az ilyen kérdéseket.
Úgy tűnik,
ahogy nekünk rá,
valamiért neki is
szüksége van ránk.
