Csoóri Sándor: Barbarian Prayer (Barbár imádság in English)

Kisimíthatatlan ráncú kő,
anya-világosságú szikla,
fogadj méhedbe vissza.
Tévedés volt a születésem;
én a világ akartam lenni:
oroszlán és fagyökér együtt,
szerelmes állat, nevető hó,
a szél eszméje és a magasság
széjjel csurgatott tintafoltja –
s lettem felhőbe vesző ember,
egyetlen út királya,
hamu-csillagú férfi
s amit magamban egyesítek,
rögtön megoszt, mert mulandó
s csak sóvárgásomat csigázza…
Kisimíthatatlan ráncú kő,
anya-világosságú szikla,
méhed küszöbe előtt állok.

Wrinkled, unrelaxing stone,
rock of mother-daylight, take
me back again into your womb.
Being born was the first error;
the world was what I wanted to be:
lion and tree-root in one,
loving animal and laughing snow,
consciousness of the wind, of heights
pouring their dark ink-blot down –
and here I am cloud-foundered man,
king of a solitary way,
being of a cindery star,
and what I join within myself
splits me at once, because it goes
quickly and only sharpens yearning…
Wrinkled, unrelaxing stone,
rock of mother-daylight, I
stand at the entrance to your womb.