This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kosztolányi Dezső: Our house (A mi házunk in English)

Portre of Kosztolányi Dezső

A mi házunk (Hungarian)

Az ablakunk egy más világra nyílik,
nincs benne nappal és nincs benne éj.
Ajtót nyitunk, s egyszerre ott az örvény,
lábunk alatt tízölnyi meredély.
 
Egyik szobából a másikba bolygunk,
hallunk beszédet, hallunk egy sikolyt,
hallunk kacajt is és meredten állunk -
dobog a szívünk - nem tudjuk, mi volt.
 
A nevetésnek rég nem örülünk már,
és a síráson sírnunk nem szabad.
Olykor, mikor nagyon fáj, félrenézünk,
szájunkon higgadt, betanult szavak.
 
Nálunk a tükrök mind-mind kancsalítnak,
fonákra fordult mindegyik kilincs.
Elment az élet innen - mit keressük? -
nincs, ami van és van az, ami nincs.
 
Más szenved attól, ami tépi-szúrja
s megfogja, ami ledöfi, a kést.
Nekünk a sorsunk ködből, gondolatból
szőtt bírhatatlan, barbár szenvedést.
 
Ritkán beszélünk róla, úgy utáljuk
megvastagult vartól dagadt sebünk.
Ki tudja, hogy milyen ház a mi házunk,
ki tartja számon, hogy mit szenvedünk?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://epa.oszk.hu

Our house (English)

Our window’s vista is another world,
it has no daylight, no night for sleep.
We open doors and suddenly a vortex
beneath our feet ten fathoms deep.
 
We roam from room to room, we‘re hearing
some voices, a scream, we're undeterred,
laughter then - with racing heart we’re freezing -
and know not what we heard.
 
No longer do we take delight in laughter,
and shedding tears for tears is not allowed,
when pain's too much we look into the distance,
and calming words we learned, we say aloud.
 
At our place the mirrors are all squint-eyed,
knobs open doors with a wrong way twist.
Life’s gone from here - why keep on searching?
We lack what’s real, what is, does not exist.
 
Others suffer from what tears or stabs them,
reach out a hand to catch the stabbing blade.
Barbaric, unbearable the blending
of mists and thoughts that fate for us had made.
 
We hate it and we seldom speak about it:
our thickened, scabby wound defies a cure.
Who could say what kind of house our house is,
who notices the tortures we endure?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationL. A. K.

minimap