Babits Mihály: Jonah’s prayer (Jónás imája in English)

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,

vagy én lettem mint túláradt patak

oly tétova céltalan parttalan

s ugy hordom régi sok hiú szavam

mint a tévelygő ár az elszakadt

sövényt jelzőkarókat gátakat.

Óh bár adna a Gazda patakom

sodrának medret, biztos útakon

vinni tenger felé, bár verseim

csücskére Tőle volna szabva rim

előre kész, s mely itt áll polcomon,

szent Bibliája lenne verstanom,

hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan

bujkálva, később mint Jónás a Halban

leszálltam a kinoknak eleven

süket és forró sötétjébe, nem

három napra, de három hóra, három

évre vagy évszázadra, megtaláljam,

mielőtt egy mégvakabb és örök

Cethal szájában végkép eltünök,

a régi hangot s, szavaim hibátlan

hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran

szólhassak s mint rossz gégémből telik

és ne fáradjak bele estelig

vagy míg az égi és ninivei hatalmak

engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

Words have become unfaithful things to me,

or else am I an overflowing sea,

goalless and hesitant, without a shore.

Vain words, articulated once before,

I carry like dikes, or signposts made of wood,

torn hedges carried by a straying flood.

Oh if the Master only would provide

a bed for my brook’s current and thus guide

my steps on sheltered pathways toward the sea;

if only He would carve a rhyme for me,

a ready-made rhyme, I would avail myself,

for prosody, of the Bible on my shelf,

so that like Jonah, lazy servitor

of God, we hid from Him and later bore

not three brief days or months of agonies,

but three long years of even centuries,

when he went down into the living Fish,

in dark hot torments more than he would wish,

I too, before I disappear, might find

in an eternal Whale whose eyes are blind

my old accustomed voice, my words arrayed

in faultless battle order; as He made

His whispers clear, with all my poor throat’s might

I could speak out, unwearied till the night,

so long as Heaven and Nineveh comply

with my desire to speak and not to die.